Veledutaztam!
Hurrá, már 9061 utas!
2010. augusztus 1.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Időpont: 2010.01.14
szerző: Krapi
BKV munkabeszüntetés 2/3 rész


A részleges BKV munkabeszüntetés miatt a közösségi közlekedésben ma is fennakadásokra kellett számítani. A BKV úgy szervezi a szolgáltatását, hogy lehetőség szerint minden kerületből elérhető legyen a belváros. A várhatóan közlekedő buszokkal metró közelébe vagy nagyobb forgalmi csomópontokba juthatnak el az utasok.

A vasútas sztrájkot követően a MÁV több szerelvényt közlekedtet az elővárosi vonalakon, illetve több állomáson is megállítja azokat. A Volánbuszok megállnak az általuk érintett BKV buszmegállókban és szintén több jármű közlekedik. Az említett szolgáltatók Budapesten kívül is elfogadják a környéki járatokra egyébként csak Budapest határain belül érvényes bérleteket (a BKV jegyeket nem, ebben az estben a járművezetőnél, a pénztárakban vagy a jegyvizsgálónál jegyet kell vásárolni! ). Budapesten belül a Budapest (BKV) bérlettel igénybe lehet venni az elővárosi buszokat és vonatokat. További információt a BKV honlapján illetve a 258-4636-os telefonszámon kaphatnak.

<< BKV munkabeszüntetés 1/3 rész - KÖZLEKEDŐ JÁRATOK BKV munkabeszüntetés 3/3 rész >>
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2010. 07. 31. 21:25:43 Videó: Bemutató a fóliázásos ablakbetörésről Kókán: A Firequip International Kft. bemutatta azt a Magyarországon m...
2010. 07. 31. 20:55:31 Videó: Tűzoltási és műszaki mentési bemutató Kókán: A tűzoltók baráti találkozóján egy közlekedési baleset során s...
2010. 07. 31. 19:23:16 Képek: Tűzoltók baráti találkozója Kókán: Önkéntes és hivatásos tűzoltók, családtagjaik és minden érdeklődő eltölt...
2010. 07. 31. 10:18:49 Képek: Szálloda szaunája gyulladt ki a XIII. kerületben: A Thermal Hotel Margitsziget szaunájában csaptak fel a lángok.
2010. 07. 31. 8:15:38 Baleset, káresemény a fürdőzés közben: A felhőtlen kikapcsolódás mellett nem árt arra is odafigyelnünk, hogy a viz...
2010. 07. 31. 7:56:21 :  Hungaroring 3-as, 4-es, 5-ös és 6-os kapujaihoz legegyszerubben a Gödölloi HÉV Szilasliget állomásától gyalogo...
2010. 07. 31. 7:25:36 BUDAPEST - M5-ös autópálya bevezeto szakasza: Az M5-ös autópálya bevezeto szakaszán a Határ útnál lévo Gyáli úti ...
2010. 07. 31. 7:25:35 FORMA-1: A Formula-1-es Magyar Nagydíj idején (szombaton és vasárnap) a futamra érvényes jeggyel rendelkezok 3 re...
2010. 07. 31. 7:25:35 HUNGARORING megközelítése közösségi közlekedéssel a 25. Forma-1 ENI Magyar Nagydíj idején 1. rész: A BKV Zrt. – a...
2010. 07. 30. 23:06:31 Vezetőváltás Borsodban: Ünnepi állománygyűlés keretében a megyeházán elbúcsúztatták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei ...
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.