A polgári védelem megújítása érdekében már megtett, és a még tervezett lépésekről, feladatokról tartott országos értekezletet a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság január 20-án a megyei katasztrófavédelmi és a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóságok igazgatói, valamint a polgári védelmi kirendeltségek és irodák vezetői számára.
Dr. Bakondi György tű. altábornagy, főigazgató megnyitó előadásában elmondta, az elmúlt hónapokban meghallgatta a megyék problémáit, igényeit, valamint a javítás érdekében tett javaslatokat, egyúttal tájékozódott az együttműködő szervek és szakértők véleményét illetően is. Az így szerzett információk segítséget adtak ahhoz, hogy a katasztrófavédelmi törvény módosításáról szóló koncepciót a valós problémák ismeretében dolgozhassák ki – szögezte le a tábornok. Hozzátette, hogy az elmúlt években is figyelemmel kísérte az európai változásokat és folyamatokat, amelyeket meglátása szerint a hazai szabályozás ellentmondásos módon követett. Ennek okait az ismeretek, illetve a pénz hiányában, valamint a megelőzés fontosságának fel nem ismerésében nevezte meg a főigazgató. Mint mondta, ebben az időszakban furcsa összevonások, és a hatósági munkának az egyszerűsítés jegyében történő gyorsítása zajlott. Ennek következményei pedig több tragikus esemény során – diszkóbaleset, miskolci paneltűz – mutatkoztak meg. Tűzoltósági és polgári védelmi hatósági jogköröket vontak el, eszköztelenné téve éppen azokat a szervezeteket, amelyek dolga a lakosság biztonságának garantálása, a veszélyhelyzetek megelőzése.
http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_hirek&hirid=329