VITÉZY DÁVID A FONÓDÓ VILLAMOSRÓL: HA KELL, JÖHET A KISAJÁTÍTÁS
A jelek szerint a II. kerület továbbra is elutasítja a budai villamosvonalak összekapcsolását. Ezért egyeztetést kezdeményezett a Budapesti Közlekedési Központ vezetője és a főpolgármester-helyettes a kerületi polgármesterrel. Több milliárd forint uniós pénzt használnának fel a beruházáshoz, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség március végéig adott határidőt a megállapodásra. Vitézy Dávid az InfoRádió Aréna című műsorában emellett beszélt arról is, hogy mikor kezdhet működni a budapesti kerékpárkölcsönző, lesz-e időalapú jegyrendszer, és lecserélik-e idén a BKV kiöregedett buszait.
Bubi, buszcsere és idő alapú jegyek
Vitézy Dávid a műsorban beszélt a fővárosi kerékpárkölcsönző rendszer várható bevezetéséről is. Elmondta, hogy a Bubiként emlegetett projekt már elő van készítve, de az uniós források igénybevételének lehetőségei még nem tisztázottak, a fővárosnak pedig nincs pénze a megvalósításra.
A budapesti buszcsere programról a BKK vezetője úgy nyilatkozott, hogy az még az idén elindulhat. A cserére érett járművek száma ezeregyszáz körül lehet.
Azt nem ígérte Vitézy Dávid, hogy egy éven belül valamennyit újra váltják, de Tarlós István terve az, hogy a buszvonalakat versenyeztetnék. A BKK, mint megrendelő felügyelné a forgalomirányítást, a tarifarendszert és a menetrendet. Így el lehetne érni, hogy az említett területek egységesek maradnának, de a vonalak üzemeltetésére megtalálhatnák a legolcsóbb és legjobb minőségű szolgáltatót - fejtette ki a vezérigazgató.
Hozzátette: itt a lehetőség, hogy a negyven év lemaradást ne az Európában már tíz éve elavult rendszerrel hidaljuk át, hanem a legmodernebbel. Ennek érdekében már föl is vették a kapcsolatot más városok közlekedésszervezőivel, hogy információkat gyűjtsenek.
További szempont még, hogy az új jegyrendszer legyen egységes a vasútival és az elővárosi közlekedési eszközökön használtakkal. A munka már elkezdődött, és elemi érdek az új rendszer bevezetése, mert így egyebek mellett csökkenthető lesz a bliccelők száma - jegyezte meg Vitézy Dávid.
Forrás: inforadio.hu
További részletek az interjúból itt!
|