A metrón mindenki agyhalott. Nem szeretem azt a sötétet, meg a zsúfoltságot. Ott tényleg elmegy az életkedvem. De egyszer régen évekkel ezelőtt reggel vidáman csiripeltem egy kedves barátomnak, és mielőtt leszálltunk volna, egy 50-60 körüli néni odajött, és azt mondta, vidámmá tettük a napját, mert jó látni, hogy nem mindenki szürke, hanem van még vidámság. Az egy kedves metrós emlék. Azt hiszem, az egyetlen...