Ikarus! ÉG veled! <Veled Utaztunk!>

töröttszárnyú angyal

2008. 04. 23. - #1

A csoportlétrehozás apropóját az adja, hogy tegnap a közlekedési múzeumban kiállítottak több Ikarus buszt is. És az index cikkei alapján szeretnéék megemlékezni egy dicső magyar márkáról, ami nem élhette meg a 60 éves kort. Nyugdíjazás előtt "megölték" és a két cikk: http://index.hu/gazdasag/magyar/ikaro071210/ http://index.hu/kultur/eletmod/ikaretr0422/ és egy kis kultúra: Ovidiusnak Homérus rendi szerént való versei* Dédalusról és Ikarusról Dédalus e tájban ráúnt fogsága helyére a mély tengertől környülvett krétai földön; S újra feléledvén szívében hazája szerelme: Szárazon is, vizen is gátolják útamat (úgy mond) Tágas az ég, el nem zárhatják; arra menendek. Bár mindent bírjon Mínos, nem bír az egekkel. Illyeneket szólván, ember természeti ellen Elméjét, s kezeit csuda mesterségbe avatja: Mert tollat szedeget, s amaz hajdani pásztori sipként Rendeli el dolgát, mely rendként nő vala nagyra Legrövidebb nádtól fogvást, hetedikje leghosszabb Úgy ő válogatott tollát szép sorba lerakván Kezdi az apróktól munkáját, végzi nagyokban. S hogy netalán ide és tova hulljanak, öszveszorítja Cérnával közepett, de alatt ragadóska viasszal. Eképpen készűlt leleményét végre meghajtja, Úgy, hogy igaz szárnyat képezzen. Véle van a kis Ikarus, és (nem gondolván, hogy gyilkosi lésznek, Mikkel múlatozik) mosolyogván, s vígan ugrálván Vagy röpöső pihéket fogdos, vagy gyenge hüvelkkel Sárga viaszt lágyít; s Attyának előtte utánna Gyermeki kedve szerént játszván késlelteti dolgát Eztet hogy elvégzé az öreg, karjára szorított Szárnyaival levegőt űzvén testének alája, A föld színéről felemelkedik, és szabadon függ. Majd szépen leereszkedvén: nosza, Íkare! (úgy mond) Égben evezni fogunk madarak módjára; de vígyázz, Hogy sem kelletinél feljebb, se alább ne röpülgess, Mert könnyű szárnyad közel a tengerhez evezvén A víztől nehezűl, feljebb a tűz megemészti. Menj közepett, mint én; ne kövessed az Északi Medve- Pásztort, vagy Göncöl-szekerét, vagy kardos Oriont. Én leszek útmutatód. Így szól, s a szárnyakat ottan Gyermeke karjaihoz, s keze két szárára kötözvén, Rendi szerént magyarázza, miként kell élni azokkal. Munka, s beszéd közben látnád a jámbor Öregnek Könnybeborúlt szemeit; keze reszket, szíve megindúlt, És, csókolgatván édes fia vállait, úgy sírt, Mintha ugyan tudná, hogy utolsó csókokat osztott. Így elkészűlvén, maga csattagtatja előre Szárnyait, és ámbár szívét nagy gondok ijesztik, Mégis, mint a saskeselyő a fészket elúnván Tollasodott fiait magasabb levegőre vezérli, Úgy ő is bíztatja fiát; s kárára tanítja. Ő maga gyorsan evez szárnyával, s visszatekéntvén Nézi, miként evez a fia is. Szemlélte, s csudálta Itt egy halász, ki folyóvíz partján ülve az hosszú Vesszőről függő horgát a vízbe vetette: Másutt egy borzas pásztor, ki, az égre tekéntvén, Nyája mögött görcsös botján nyúgatta az állát: Itt vagy amott ekeszarvainak dőlt durva parasztok Látták, s elhitték, hogy ezek bizony isteni képek. És már erre Szamos, Junónak régi lakása, Félremaradt sok egyéb szigetekkel: amarra Lebintos Látszott, s a jó méheknek nevelője Kalidna; Amikor a mérész gyermek szárnyának örűlvén Elszakad útmutatójától, s magas égre sietvén A ragyogó naphoz közelít; nem győzheti ennek Olvasztó melegét viaszos szárnyának az alja: Húll a toll ide is, tova is; csak heába mozognak Karjai a levegőégben: csak heába kiáltván Atyja nevét, leesik, s mély vízben végzi el éltét. Ettől vette nevét megtartja az Íkari tenger. (OFF: Kalaúz! Bocs a hosszú POST-ért, de még ennél is többet érdemel.)

Belépés

Facebook felhasználó vagy?

Nem vagy még tag?

Csoport Chat