Veledutaztam!
Hurrá, már 11043 utas!
2012. május 23.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Blog bejegyzés
szerző: zöldszemüveges
tömegmentes közlekedés 2010 május 11.

Mivel jelenleg nincs komoly munkarendes munkám és iskolába se járok, a reggel 7-8 közötti és a délután 4-5 közötti tipikus tömeget el tudom kerülni, ha úgy alakítom a programjaimat.

Évek óta szenvedek a 7-8közötti tömeggel. Sőt, mivel én Újpalotán lakom, ez a tömeg hamarabb elkezd tódulni a buszokon, már fél7kor, mivel mindenki aki ott lakik be akar érni a munkahelyére, és onnan minden legalább egy óra.

Na szóval, ha az edzőm kérdezi, hogy mikor jó nekem az edzés, próbálok nem 5 órát mondani, mert az a tömeg, ami 5 elött van a járatokon az teljesen lelomboz. Tegnap ezért mentem este 7re. Habár elötte sem voltak kevesen a fontosabb  járatokon(3as villamos), a 173E-n volt ülőhelyem is és este 10 után pedig egész nyugalmas volt a metró.

Ja igen, de csak jelenleg nincs 8órás munkám, mert júniustól új napok várnak rám, reggel 8ra kell majd járnom, a Ferencziek tere közelébe. 7kor indulok majd és meg kell küzdenem a legnagyobb tömeggel, szerencsére az iskolás gyerekek csak június 13ig veszik iglnybe reggelente a közlekedési eszközöket. A munkából 4és 5 között indulok haza, a csúcsforgalomban. Jobb ha megszokom, mindenki ezt csinálja...

zöldszemüveges blogja > Vissza a főoldalra >
Bütyök-Krapi: Szia, Zöldszemüóveges! Hát igen, a tömeg az rossz lesz, de örülj, hogy találtál munkahelyet! 2010. 05. 12. 20:06
Bolyongójegyes: A zsúfoltság és a dugó a fejlődés záloga. A jelenlegi tömegközlekedési rendszer ösztönzi az embereket a csúcsidei utazásra. Ilyenkor sűrűbben járnak a járatok, az átszállás is esetlegesen kevesebb és igy olcsóbb azoknak, akik jeggyel utaznak.
Júniustól iskolaszüneti menetrend van érvényben, tehát járat nem lesz annyi, igaz Utas sem. Reggel 8-ra a legritkább esetben járok dolgozni, vagy reggel hatra vagy délután kettőre megyek a leggyakrabban. Mostanában mintha kevesebben járnának 8-ra, egyedi munkarendek és hétvégi dolgozás terjed.
2010. 05. 11. 8:09
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2012. 05. 23. 9:02:12 Lépcsők 2012: Április 20-án rendezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a X. „Lépcső...
2012. 05. 22. 15:53:15 Tűzvédelmi szakértők egymás közt: „OTSZ a helyes irány” címmel szervezett továbbképzést a BM Országos Katasztróf...
2012. 05. 21. 17:33:57 Rekordidő alatt elkészült az információs központ: Alig több mint egy hét alatt kialakították és működőképes álla...
2012. 05. 21. 15:18:42 Traffipax hírek - 2012. június (B-A-Z. MRFK): A helyszínek és időpontok tájékoztató jellegűek. A Rendőrség a v...
2012. 05. 21. 8:29:16 Megbeszélés a Magyar Államkincstár elnökével: A katasztrófavédelem gazdasági vezetése a Magyar Államkincstár eln...
2012. 05. 21. 8:29:16 Bővült a szakképzett oktatók köre: Befejeződött azoknak az oktatóknak az egyhónapos képzése, akik a jövőben a ka...
2012. 05. 19. 22:53:00 Összetett feladatok a Gyűrük ura helyszínein: Véget ért a 2012-es ifjúsági katasztrófavédelmi verseny. Az ország...
2012. 05. 19. 13:34:17 Küldöttgyűlés főigazgatói tájékoztatóval: A Magyar Tűzoltó Szövetség május 19-én tartotta meg soron következő k...
2012. 05. 18. 19:54:48 Bajnokavatás szombaton: Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét május 18-án Győrújbaráton a 2012. évi ifjúsági kat...
2012. 05. 18. 16:36:19 Befejeződött az ENSZ tanfolyam Pécelen: Május 15. és 18. között zajlott a Hunor és a Huszár mentőszervezet vezet...
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.