- Halló, szia, mondjad...
- Figyelj, az van, hogy voltam a megbeszélésen, de nem tudom, mi a baj, nem nagyon voltak ugyanis. Hét gyerek volt ott, úgyhogy én a pénzt sem szedtem be tőlük.
- Mindegy, Tibor. Ma már semmin sem csodálkozom, és szerintem nem is érdekel ez az egész...
- Mi van? Mi történt?
- Na jó. Az van, hogy reggel, ugye visszamondták azt a kirándulást. Nincs pénzük, és nem is tudom, hogy jelen helyzetben fog- e még valaki kirándulni egyáltalán. Aztán jött egy levél az APEH- tól, mert van még elmaradásom régről, és most eszükbe jutott. Most felszólítgatnak, de hiába, mert nem tudom kifizetni, és ennyi. A fiamnak szemüveg kell, a kocsit vizsgáztatni kell, most meg mondod, hogy hétfőn hiába utaztam 80 kilométert, hiába jártattam a számat, felesleges pocsékolás volt... De mindegy. Az lett volna meglepő, ha mégis sikerül valami.
- Úúú, hát most ne haragudj... Nem tudtam, hogy ilyen rosszul vagy... Csak vicceltem. Teli volt az aula, szóval még az is lehet, hogy két tanfolyamod lesz, na. De most hülyén érzem magam, mert ha tudom, hogy ennyire kivagy...
- Micsoda?
- Mondom, teljesen jó volt Kécske, lesz tanfolyam...
- Hát ez nem igaz!... Bocs, de most azt kell mondjam... Hát, b**meg! Próbálok nevetni, de mindjárt sírok inkább; komolyan, visszaadtad a hitemet.
- Igen? Na jó. Hétfőn meg hozd be azt a levelet. Van ott valaki, aki nagyon jó ismerősöm. Ő megtesz majd mindent, amit ilyenkor lehet.