A héten szülői értekezlet volt Nagyfiamnál. Nos, már többedszer állapítottam meg, hogy a "modern" iskola már kicsit másabb, mint ami a mi időnkben működött.
Nagyfiam évente kb. két verset, és néhány prózai memoritert tanul, azon kívül a számonkérések is írásban zajlanak. Ő nem ismeri a szóbeli feleltetés kínját, örömét, izgalmát, sikerét. Ennek több oka is van. Egyrészt nincs idő a szóbeli számonkérésre, másrészt a későbbi iskolákban is a tesztek írása kerül előtérbe, az általános pedig erre a módszerre akarja őket felkészíteni.
Most viszont néhány szülő azt feszegette az értekezésen, hogy picit talán mégis kellene erőltetni ezt a szóbeli felelést. Hadd szokják a gyerekek! Fontos lenne, hogy ki tudják fejezni magukat, megtanulják kezelni a "vizsgadrukkot", és azt, hogy összefüggően kell beszélniük mások előtt. Aki hallott már fiatalokat beszélni- beszélgetni- telefonálni (nekem az elmúlt hetekben volt hozzá szerencsém), az tudja, miért fontos ez.
A tanító néni kissé kétkedve ingatta a fejét, de ráállt a dologra, és hétvégére ki is adta az első komoly memoritert, Zrínyi Ilonának fiához írt "Édes fiam..." kezdetű levelét. Kivert a víz, midőn szombat délelőtt megláttam, de azért fiammal megoldottuk a feladatot. Már utaltam néhányszor az én csodás tanulási módszeremre, mikor a verset, vagy szöveget részenként megrajzoljuk, és annak segítségével  raktározzuk az elmében. Nagyfiam a négy év alatt, mióta iskolás, profi módon kitanulta, hogyan tudja apró, vicces jelekkel rögzíteni a legnehezebb részleteket is. A kép megmarad a fejében, és nem szavak egymásutániságát magolja, hanem egyben látja az egész szöveget. Így még ez a nem egyszerű levél is becsusszant a fejébe 15- 20 pec alatt.
Ma, mikor hazatért, izgatottan kérdeztem, hogyan sikerült felmondani a tanárnőnek.
- Áh, nem került rám sor. Elakadtunk A- nál.
- A- nál??? De hisz ő a negyedik a névsorban!
- Igen, de annyira izgult, hogy teljesen elfelejtette a szöveget.

Na, erről van szó. Éppen emiatt kellene egy osztályba kevesebb gyerek, vagy kisebb, kezelhetőbb tananyag, több lehetőség szóbeli megnyilvánulásokra. Hagyni őket dumálni, beszélni, mesélni, edzeni a fejüket memoriterrel, aztán hagyni őket, hogy kiállva a pódiumra, egymás előtt, az osztály biztonságában előadják. Ne később, felnőttként kelljen megtapasztalniuk, mikor már komoly tétje van a mondataiknak. Elvégre a végén minden tanulás arról szól, hogy embertársainkkal kommunikáljunk, nem igaz? Azért mégiscsak ez a lényeg, nem a tesztek.