Mit is mondhatnék? A mai napom az eklektivitás jegyében telt. A feladás, a sírás, a siker, a remény... Hát minden ott volt benne, ami megízesíti az életet. Van úgy (mindig úgy van), hogy mikor minden remény elszáll, és az ember úgy belecsapna a lecsóba, akkor egy pici szalmaszálat elérak Valaki. Odarakja. Szép csendben, szelíden odatolja, és jelentőségteljesen néz hozzá. Azt olvasni a szemében:
- Én nem akarlak befolyásolni, meggyőzni. Te tudod, mit akarsz, csak van itt egy ilyen kis szálacska, gondoltam, jól jöhet még.
- Szálacska??? Hol? Nem látok semmit!
- Ott van. Nézd erősebben!
- Ja, látom. Csak nem képzeled, hogy egy ilyen semmitmondó szálacska majd megtart engem? Kihúz engem a bajból? Visszaadja a hitemet? Ugye nem gondolod komolyan, hogy ennyit szánsz nekem?
- Hidd el, jó kis szalmaszál ez. Ha belekapaszkodsz, majd megtudod, mire képes. Hidd csak el! Én adom neked.
Csak én szoktam ilyen szálakat kapni?