Hm.. a közlekedésről nem sok mindent tudok írni :) Mindig ugyanaz, max. néha beugrik valaki a metró alá, témát adva az esti közös étkezéshez, az ezerszer lerágott "milyen volt a napod, drágám?" vagy a "mi volt ma a suliban?" mellé/helyett. Mindig ugyanazokat a járatokat koptatom vagy azok engem. De remélem, ettől a hétvégétől kezdve másképpen lesz, és kiegészíthetem a VU-s adatlapomat a 151, 202E és 169E buszokkal. Ugyanis, habár jogosítvánnyal, de vezetési tudás nélkül, sofőr híján velük leszek "kénytelen" megközelíteni a lakhelyemtől kb. a világ végétől még egy kicsit balra található Noé Állatotthont. Eddig arra a pár alkalomra, amikor adományt vittem, vagy körülnézni mentünk, rá tudtam venni vagy az Öcsémet, vagy a Férjemet a fuvarra, de egyre nehezebben állnak kötélnek, most viszont szeretnék állandó látogató lenni, minél több szombatot ott tölteni. Többször jártam már kint, de ilyen jól még nem éreztem magam (nemcsak ott, máshol sem). Lexívesebben nemcsak a szombatokat tölteném ott, hanem minden percemet, de mivel valamiből élni kell, ez a lottó ötösig még várat magára. De akkor aztán...!
Fiatal unokahúgom (Meli) és párja (Szili) felköltöztek Pestre. Szerencsére unokahúgom is nagy állatbarát, szeretett volna ellátogatni Ő is az Állatotthonba és ott kutyát sétáltatni. Megdumáltuk, hogy akkor a terveknek megfelelően, szombaton kimegyünk a Noéba. Alig vártam. :)
Úgy is lett.
Emberemet nagy nehezen rá tudtam venni, hogy ő is jöjjön ki, navigálja el Szilit a vezetésben, hogy tudja, hogyan lehet a legegyszerűbben megközelíteni autóval az állatotthont, hogy legközelebb egyedül is kiautózhassanak. Ez nem annyira sikerült útlezárások és egyéb bénázások miatt, a fél órás utazást sikerült több mint egy órásra kitolni. De végre kiértünk, először megsimogattunk egy lovat, aztán leadtuk a szerény cuccost, amit vittünk, majd körülnéztünk: megnéztük a selymes lámát, az édes szamarakat, távolabból a tehenet, próbáltuk megsimogatni a kecskéket, az egyik szörnyen barátságos volt, imádnivaló (mint az összes állat), megvakargattuk a malacokat, megközelítettük a bárányt, és végre újra megsimogathattam az emukat, struccokat, ők is hatalmas kedvenceim. De talán a legédesebb a szarvastehén volt, aki úgy bújt mindenkihez, mint egy cica. Azon a részen - nem tudom biztosan, talán ez lehetett a minimenhely -, ahol a láma és a szamár is lakott, játszott egy csomó boxer. Mondtuk, hogy kutyát szeretnénk sétáltatni. Az önkéntesek segítségével ki is választottunk gyorsan négy kutyust. Sajnos, sok szerencsétlen volt köztük, különféle sérülésekkel, betegségekkel, hányatott sorsokkal, de tele szeretettel, reménnyel. Akit én kaptam, egy sérült kan volt, mind a két füle sebes, nagyon soványan kerülhetett be, a bordái még látszottak, de már szedte össze magát, és sántított is az egyik lábára, sok mindennel kezelik szegényt. Viszont úgy futott, mint a nyúl! Emberem valami Morzsi kutya-félét vett magához (én csak így hívom a foxi-fejű kutyusokat), mert nagyon szomorúnak találta, a Meli egy kisebb keverék kutyust kapott, Szili pedig szintén egy boxert, egy olyan nőstényt, akinek a mellei majd a földet érték :), viszont nagyon aranyos volt.
Tök jó érzés volt, hogy végre csináltam/csináltunk valami jót 
Kb. egy órát sétáltunk, hiába jósoltak esőt, nagyon szép idő volt, melegünk is lett, főleg, hogy a kutyák futottak 
Dombnak fel :) Na, meg persze, lefelé is :), aminek Meli esetében padló, az én esetben gatyafék lett a vége. Szuper volt!!!! Lógott a belem rendesen Menet közben a bőrkabit begyűrtem a hátizsákba. Aztán visszavittük a kutyákat, elbúcsúztunk tőlük, majd betettük a kabátokat, hátizsákot az autóba, hogy kényelmesebben vihessünk ki még négy kutyust. Most a menhely nagyobb részéből választottunk kutyusokat, egy nagyon kedves önkéntes srác segítségével. Szili vitt egy tündéri kamasz korú komondorkeveréket, Loboncot, én egy Panino nevezetű labrador-keveréket, aki egy hatalmas nagy, lomha állat, de így vele legalább kaptam levegőt, viszont a többi kutyával nem volt túl barátságos. Nem kis erő kellett visszafogni, de csak a séta elején találtam ilyennek a viselkedését. Velem nagyon tündéri volt. Emberem egy Csupi nevű, 8 éves keverék kant választott, aki elég agresszív volt, így nem tudtunk együtt sétáltatni, mert Paninoval nem akart kijönni. Melinda egy zsemleszínű kutyust kért ki, szerelem volt első látásra, és mivel Lobonc is nagyon kedves, barátságos volt, ők tudtak együtt menni Szilárddal. Panino 2-3 éves, úgy haza vinném, de hát... a 2 macskával nem tudom, mit kezdene. Sajnos, 14 óráig az állatoknak vissza kell kerülniük a kennelbe, így több kutyusra nem volt időnk.
Ezért tervezem azt, hogy minél több szombatot ott töltök, 10-től 14 óráig, még ha a hétvégi sokáig alvásom "kárára" is. Vannak sokkal jobb és fontosabb dolgok is a "döglés"-nél.
Nagyon nagy élmény ez nekem 
Remélem, egyre több ember fog kijárni szombatonként, sőt, hogy egyszer eljön az az idő, hogy más napokon is lehet sétáltatni. És hogy bejön az a lottó 5-ös :)