Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább haladt.
-Hallod?Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
-Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
-Az álmoknak is van színe?
-Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
-Milyen színű az öröm?
-Fényes, kis barátom.
-És a magány?
-A magány az ibolya színét viseli.
-Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szívárványt, hogy magadra teríthesd ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
-És a szeretet?Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
-Pont olyan, mint Isten szeme- felelte a fa.
-Na és a szerelem?
-A szerelem színe a telihold.
-Vagy úgy a szerelem színe megegyezik a holdéval!- mondta a csillag.
Majd messzire az űrbe bámult. És könnyezett....
Ezt most így Valentin napra... amit megint egyedül ünnepelhetek, persze már hozzá szoktam, de mégis olyan jó lenne valakivel tölteni...Amúgy ezt a kis darabot előadjuk majd. Én a csillag leszek, magaménak érzem ezt a szerepet 