Ahogyan az télen lenni szokott hideg idő van. Szegény emberek meg csak köhögnek, tüsszögnek, prüszkölnek, mint a kehes lovak. Velem együtt. Ugye: "jobb kint, mint bent", így jó esetben orrot fújunk.

De - kérdem én - honnan vegyen zsebkendőt az a szerencsétlen aki ottonfelejtette, elfogyott neki, netán síró, öreg néninek adta azt?

És azon lókötők, aki  egyáltalán nem használnak pzs-t? Vagy az egyszer már használt gombócba próbálnak újra beleerőltetni valamit?

Bárcsak...hmmm...

Ülök a villingeren, álmosan szemlélem utastársaimat. Ekkor valami megindul, nem, nem a földkéreg az...csak a testem készülődik valamire. Földöntúli erők szippantják össze tüdőmet egy pillanatra, majd kitör a vulkán, óriás tüsszetéssel ébresztem az éppen elszenderedőket. De jajj, nincs nálam zsebkendő...mi lesz most?

S ekkor a szerelvény sarkába nagy gonddal épített fészekből előröppen egy fehér szépség. Szárnyait kitárva libben el az utasok feje fölött. Mielőtt felém venné az irányt, még megmutatja magát néhány bérletesnek, akik még sosem láttak hozzá hasonlót.

Csillogó szemmel - s orral - figyelem.Jöjj közelebb, siess! Elém ér, gyöngéden ölembe száll, egy szemvillanás...s papírrá vált.

A pihepuha háromrétegű - ki előző életében nyomtatópapír lehetett talán - önzetlen kínálja fel magát.

Elönt a magány:e kismadár értem áldozta fel vidám dalát, most értem lelt kínhalált.

De a tudat, hogy tüdőm szabad utat kapott, enyhíti bennem a bűntudatot.

A ragacsos papírgombóc feladatát végezvén tűnne el a szerelvény

s az emberek lába közt, de utánakapok.

Zsebembe rejtem, s a Ferenc körútnál egy kukába ejtem,

miközben szemem sarkából egy könnycsepp pereg le.

2010.02.10.                túzok... khmmm, tűzök!