Napsütéstől felhevülten,

metrókocsiba ültem,

a tekinteteket kerültem,

gondolataimba merültem.

Ülepem jólesőn a  bőrön terült el,

szemem előtt egy bogár repült el.

Kitinteste zölden, fényesen suhant,

a levegőből az ülésre zuhant.

Mászott egy kicsit tétován,

de onnan elrugaszkodván

landolt egy diák orrán.

A kamasz, hogy a ház elejét

ne érje panasz,

elhessegette,

arébb terelte.

Majd a kapaszkodón lelt helyet,

míg elébem nem esett,

nadrágom szárába akadt,

kis lábaival az anyagra tapadt.

Nem mozdult, rám várt,

már várta a bántást.

Poloska úrfi, mint kis herceg

oltalmat nyert tenyeremben,

törékeny testével kezemben

az ajtóhoz eredtem,

s a Pillangó utcánál

szabadon engedtem.

Ő már nem hallhatta -messze járt-,

"Az ajtók záródnak! " szignált.

2010.04.22.   túzok...na tűzök!