Veledutaztam!
Hurrá, már 11041 utas!
2012. május 23.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Blog bejegyzés
szerző: ildiko72
hosszú szombat 2009 október 13.

Valószínüleg megint regény méretű bejegyzést fogok kreálni, mivel ez a szombat a szokásosnál is tartalmasabb volt. Reggel felkeltem valami ismeretlen erő miatt hajnali fél hétkor. És ez volt az utolsó amire emlékszem egészen fél 10ig. Elég nagy a valószínűsége, hogy visszaaludtam. A másik eshetőség az UFOkkal van kapcsolatban. Ekkor jöttem rá, hogy nekem takarítanom kell, mivel jön a drága Flórám(barátnöm). Valahogyan sikerült rendet eröltetnem a szobámra és már eljött az idő ( 11 óra), hogy elinduljak érte az állomáshoz. Most végre először én akartam odaérni előbb, nehogy megint neki kelljen rám várnia. Jól meg is szívtam mivel valamikor 11 óra után kaptam tőle az sms-t hogy csak majd fél óra múlva ér ide. Így jár az az ember, aki csak rendes akart lenni:D Egy idő után eléggé elkezdtem fázni, ugyhogy bementem a Kaiserbe újsságot olvasni. És ráakadtam egy eddig számomra ismeretlen újságra, aminek már a címlapja is megragadott. Az állt rajta, hogy Veszélyben a fehér Európa! Ennek a lapnak a neve nem más mint Barikád. Mire kiértem ő pont megérkezett és meglátam és igazi nőies ruha volt rajta. Remélem mostantól gyakrabban hord ilyeneket, mert nagyon jól ál neki:D. Szememet egy perce sem levéve a ruháról haladtunk hazafelé, ahol egy jó kis családi ebéd várt ránk.  Sajnos fél 4kor mennie kellet. Mindig ez a legrosszabb, amikor el kell válnunk egymástól. De végre csináltunk nagyon menő közös képeket. És ez volt a nap első rövidebb fele. Mert természetesen este lementem a fötérre is. Az egész ugy indult, hogy elmegyünk Magna Hungaria koncertre, de végül maradtunk itt pesten. Amit nem bántam meg. 6 körül találkoztam a Kunnal a főtőren és vettem egy doboz cigit, amit már jóideje nem tettem meg. Csak néha szivok el egy -egy cigit.Beültünk Ínyencbe egy sörre, ahol MetálLackóba botlottunk. Először vicces volt mint mindig. Például kiderült, hogy van a karján egy fideszes meg egy szdszes karszalag mivel ezt a két pártot szereti. Nagyon passzolnak egymáshoz. Végülis akkor sikerült megszöknünk előle amikor kiment sörért. Körbementünk a korzón de nem sok élet volt, ezért kimentünk az állomáshoz, hogy vegyünk kaját. Közben Emix is megérkezett ujra a játszóruhájában. Késő délutánig tekeregtünk de utána mennem kellett haza mert szülinapra voltam hivatalos.

ildiko72 blogja > Vissza a főoldalra >
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2012. 05. 23. 9:02:12 Lépcsők 2012: Április 20-án rendezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a X. „Lépcső...
2012. 05. 22. 15:53:15 Tűzvédelmi szakértők egymás közt: „OTSZ a helyes irány” címmel szervezett továbbképzést a BM Országos Katasztróf...
2012. 05. 21. 17:33:57 Rekordidő alatt elkészült az információs központ: Alig több mint egy hét alatt kialakították és működőképes álla...
2012. 05. 21. 15:18:42 Traffipax hírek - 2012. június (B-A-Z. MRFK): A helyszínek és időpontok tájékoztató jellegűek. A Rendőrség a v...
2012. 05. 21. 8:29:16 Megbeszélés a Magyar Államkincstár elnökével: A katasztrófavédelem gazdasági vezetése a Magyar Államkincstár eln...
2012. 05. 21. 8:29:16 Bővült a szakképzett oktatók köre: Befejeződött azoknak az oktatóknak az egyhónapos képzése, akik a jövőben a ka...
2012. 05. 19. 22:53:00 Összetett feladatok a Gyűrük ura helyszínein: Véget ért a 2012-es ifjúsági katasztrófavédelmi verseny. Az ország...
2012. 05. 19. 13:34:17 Küldöttgyűlés főigazgatói tájékoztatóval: A Magyar Tűzoltó Szövetség május 19-én tartotta meg soron következő k...
2012. 05. 18. 19:54:48 Bajnokavatás szombaton: Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét május 18-án Győrújbaráton a 2012. évi ifjúsági kat...
2012. 05. 18. 16:36:19 Befejeződött az ENSZ tanfolyam Pécelen: Május 15. és 18. között zajlott a Hunor és a Huszár mentőszervezet vezet...
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.