Ez a gyönyörű télies ősz hozott némi újdonságot az életembe, de mélyebben megvizsgálva  a dolgot, csupán természetes körforgásom egyik állomására érkeztem meg.

Ma pénteken ismét hazazötyögtem vidékre nagyihoz, de szokásomtól eltérően nem hajnalban, hanem délután kászálódtam fel egy Intercityre. Jó ideje csak hajnalban vagyok hajlandó vonatra ülni, de ez most máshogy alakult. Kiderült, hogy vonatom csak hétköznap közlekedik, ezért kénytelen voltam egy sötét estébe hajló utazást bevállalni. Mivel holnap Máv sztrájk várható, ezért mára, vagyis vasárnapra (tegnapra) tűztem ki hosszú utam időpontját.

A vonat tele volt utasokkal, gondolom nem én voltam az egyetlen, aki kihasználta az utolsó sztrájkmentes napot a vonatozásra. Van valami nosztalgikus hangulata az esti utazásnak. Áltisk. éveim jutottak eszembe, amikor hetente, majd kéthetente megtettem a négyórás utat a családomhoz. És közben olvasok. Tiz éve olvasok és olvasok vonatozás közben.  Mai olvasmányom egy könnyed. populáris, marketinggel  megtámogatott könyv volt: A boldog zarándok. Egy újságíró nekiindul a világnak, hogy felfedezze, hol a legboldogabbak az emberek, miért éppen ott, és mi a boldogság kulcsa. Terjedelmes egy könyv, én körülbelül a 200. oldaltól kezdtem élvezni. Még mondja valaki hogy nem vagyok kitartó. :-)

Olvasás közben egyre erősebben éreztem, hogy milyen jó lenne egyszer elmenni Izlandra. Abba az országba, ahol megtapasztalhatnám a nappali sötétséget, ahol nem szégyen a kudarc, inkább azt értékelik ha az ember próbálkozik. Bármivel. Ebből kifolyólag sok művész található Izlandon, írók, zenészek, képzőművészek. Jó hely lehet. Nincs kétségem afelől, hogy imádnám a hosszú sötét napokat. Ti szeretitek az öszt?