Veledutaztam!
Hurrá, már 11041 utas!
2012. május 23.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Blog bejegyzés
szerző: feketej2
Jelentkezzetek a hiperbe dolgozni MOST! 2009 október 08.

Aki munkát keres, s szeretne hiperben dolgozni, most jelentkezzen! Ilyenkor zajlik ugyanis a karácsonyi szezonmunkások kiválasztása. Legalábbis reméljük.

 

A karácsonyi időszak gyakorlatilag november elején (halottak napja után) megkezdődik, s eléggé megterheli a hipereket. Maga a decemberi hónap az éves forgalom akár 15-20%-át is adhatja, éppen ezért a hiperek nem bízzák a véletlenre, s „segédmunkaerő” bevetésével próbálják kiegészíteni a dolgozói létszámot. Ezt a segédmunkaerőt több helyről is össze lehet gyűjteni: lehet például diákokat „rendelni” egy diákmunkások kiközvetítésével foglalkozó cégtől, aztán lehet munkaerőt kölcsönözni, de a legjobb megoldás mégis a „saját” felvétel, amikor is határozott szerződéssel veszik fel a dolgozókat. Miért is? Egyrészt a diák illetve a kölcsönzött munkaerő nehezen motiválható, másrészt nehezen képezhető. Ugyanis korántsem evidens, hogy mindig ugyanaz a diák érkezik ugyanarra az osztályra, lehet, hogy egyik nap itt, másik nap ott fog dolgozni, így viszont nem fogja átlátni az aznapi prioritásokat, ráadásul vevőkiszolgálásnál is hiányos tudással fog rendelkezni. Másrészt az ilyen ideiglenes munkaerő munkamorálja, hát, nem mindig a legjobb, miután csak abban motivált, hogy ledolgozza a napi penzumot, de abban nem, hogy az adott osztály jobb forgalmat érjen el. Viszont olcsó, s nem kell annyit bajlódni a HR-nek a papírmunkával meg az adminisztrációval.

 

Viszont a határozott szerződésű dolgozónál már több lehetőség van a motiválásra és a fejlesztésre. Egyrészt akit október közepén felvesznek, annak még mindig van két hete betanulni a hiper és az adott osztály alapjait még a nagy roham előtt, másrészt akár prémiummal, vagy a határozott idő határozatlanná alakításának lehetőségével el lehet érni, hogy rendesen dolgozzon. Ez utóbbi lehetőséget nagyon kiemelném: miután a hiperekben elég nagy a fluktuáció, a jól dolgozó és igyekvő munkaerőnek megvan az esélye arra, hogy pont vele töltsék be az egyik kilépett helyét – erre elég sok példa van.

 

Ez a felvételi időszak jelenleg is zajlik, általában pont most (szeptember vége - október közepe) csinálják. Lehet, hogy nem is hirdetik, mert eleve annyian beadják az önéletrajzukat az adott hiperbe, hogy nincs rá szükség. Tehát aki munkát keres, az most nyugodtan keresse meg a vevőszolgálati pultot, ahol eligazítják, hogy kit kell keresni jelentkezéssel kapcsolatban. Arra fel kell készülni, hogy ilyenkor nem sokat vacakolnak a felvétellel, könnyen lehet, hogy a pályázó már másnap írásbeli tesztre megy, rá két napra behívják szóbelire, s az azt követő nap már kezd is (ez így együtt négy nap a jelentkezéstől számolva)! Általánosságban kijelenthető, hogy most a legkönnyebb bejutni egy hiperbe. Ja, és ne tessék „fanyalogni”, hogy ki melyik osztályra szeretne kerülni: ilyenkor általában az italra, az édesre, a zöldségre, a játékra, a szezonálisra (kertészet vagy karácsonyi dekoráció), és a szórakoztató elektronikára keresnek embert, s először ezeket a helyeket fogják feltölteni; szóval akinek élete álma, hogy a női ruhán legyen, az ne csodálkozzon, ha nem oda rakják.

 

A nagy kérdés az, hogy a válság mennyire nyomja rá bélyegét erre az egészre, s mennyire zavarja meg az eddigi gyakorlatot. Reméljük, hogy nem, s idén is lesz sok-sok ilyen jellegű munkalehetőség. Szóval nyomás jelentkezni!

feketej2 blogja > Vissza a főoldalra >
ildiko72: Ha végzek a sulival és nem sikerül elhelyezkedni, egész jo ötletnek tartom ezt is. Köszi a leirást a többiek nevében is. :)) 2009. 10. 14. 20:30
tusika12: Köszi a hozzászólást, szerintem ez most telibe talált. Nagyon sokan szeretnének elmenni dolgozni és az ilyen tippek, tanácsok mindig jol jönnek. A rokonomnak máris ajánlottam a dolgot, remélem össze is jön szegeden. :)) 2009. 10. 12. 19:16
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2012. 05. 23. 9:02:12 Lépcsők 2012: Április 20-án rendezte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a X. „Lépcső...
2012. 05. 22. 15:53:15 Tűzvédelmi szakértők egymás közt: „OTSZ a helyes irány” címmel szervezett továbbképzést a BM Országos Katasztróf...
2012. 05. 21. 17:33:57 Rekordidő alatt elkészült az információs központ: Alig több mint egy hét alatt kialakították és működőképes álla...
2012. 05. 21. 15:18:42 Traffipax hírek - 2012. június (B-A-Z. MRFK): A helyszínek és időpontok tájékoztató jellegűek. A Rendőrség a v...
2012. 05. 21. 8:29:16 Megbeszélés a Magyar Államkincstár elnökével: A katasztrófavédelem gazdasági vezetése a Magyar Államkincstár eln...
2012. 05. 21. 8:29:16 Bővült a szakképzett oktatók köre: Befejeződött azoknak az oktatóknak az egyhónapos képzése, akik a jövőben a ka...
2012. 05. 19. 22:53:00 Összetett feladatok a Gyűrük ura helyszínein: Véget ért a 2012-es ifjúsági katasztrófavédelmi verseny. Az ország...
2012. 05. 19. 13:34:17 Küldöttgyűlés főigazgatói tájékoztatóval: A Magyar Tűzoltó Szövetség május 19-én tartotta meg soron következő k...
2012. 05. 18. 19:54:48 Bajnokavatás szombaton: Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét május 18-án Győrújbaráton a 2012. évi ifjúsági kat...
2012. 05. 18. 16:36:19 Befejeződött az ENSZ tanfolyam Pécelen: Május 15. és 18. között zajlott a Hunor és a Huszár mentőszervezet vezet...
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.