Veledutaztam!
Hurrá, már 11041 utas!
2012. május 23.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Blog bejegyzés
szerző: daire
Hol volt, hol nem: Koppenhága 2010 február 10.

Bizonyára mindenki hallott a Klímacsúcsról, ahol az országok vezetői összegyűltek, hogy megtervezzék, hogyan mentik meg a Földet.

Kezdetben mindenki optimistán várta az eredményeket. Aztán, ahogy teltek a napok, a döntéshozatal pedig váratott magára, sokan úgy érezték, valahogy ösztönözniük kéne a vezetőket. Közel 120 ezer fős tömeg tüntetett koppenhágában, és egy kisebb itthon is, azt hirdetve, hogy most kell lépnünk, ha élő és élhető bolygót akarunk a gyerekeinknek.

A fejlődő országok kevesebb kibocsátáscsökkentést akartak vállalni, a fejlett világ pedig Amerikát és Kínát figyelte. Egyedül csak azok a nemzetek akartak sokat vállalni, akik jobban ki vannak téve a klímaváltpzásnak. Az EU 20%.ot vállalt, a továbbiakat a többi országtól tette függővé. 

A CO2 kibocsátás  csökkentésének célja az volt, hogy a szennyezettség mértéke 2015-re tetőzzön, és ezután fokozatosan csökkenjen. Viszont a fejlett országok vállat csökkentésivel csak 2040-re tetőzik az üvegházhatású gázok mennyisége (ha be is tartják, amit vállaltak).

És mit jelent ez nekünk? Magyarornak kb 12%-os csökkenést kell elérnie 2020-ra. Ehhez viszont minden itt lakó embernek hozzá kell járulnia. A magyaroknak rá kell jönniük, hogy csak akkor tisztulhat ténylegesen a levegő, ha mindenki egyéni vállalásokat is tesz, kevesebb energiát pocsékol.

Végérvényben a Koppenhágai találkozó nem zárult egyértelmű sikerrel megfogalmaztak bizonyos dolgokat, de nagyon ködösen és sajnos sok a kiskapu is. Ilyen például a kvótakereskedelem, ami azt jelenti, hogy az az ország, amelyik a meghatározott kvótánál többet is tud csökkenteni, a többletet eladhatja más országoknak. Az ezért kapott pénzt elvileg további környezetvédelmi intézkedésekre kellene költenie az országoknak, de ez nem mindig történik így.

Ami a felelősségvállalást illeti, azt kell mondanom, hogy akik ezeket a döntéseket hozták, nem vállalnak valós felelősséget, ugyanis mire a változásokat el kell érni (2020), már  lesznek hatalmon, a mostani döntéshozók megöregszenek, nyugdíjba vonulnak, meghalnak...

 

daire blogja > Vissza a főoldalra >
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2012. 05. 22. 15:53:15 Tűzvédelmi szakértők egymás közt: „OTSZ a helyes irány” címmel szervezett továbbképzést a BM Országos Katasztróf...
2012. 05. 21. 17:33:57 Rekordidő alatt elkészült az információs központ: Alig több mint egy hét alatt kialakították és működőképes álla...
2012. 05. 21. 15:18:42 Traffipax hírek - 2012. június (B-A-Z. MRFK): A helyszínek és időpontok tájékoztató jellegűek. A Rendőrség a v...
2012. 05. 21. 8:29:16 Megbeszélés a Magyar Államkincstár elnökével: A katasztrófavédelem gazdasági vezetése a Magyar Államkincstár eln...
2012. 05. 21. 8:29:16 Bővült a szakképzett oktatók köre: Befejeződött azoknak az oktatóknak az egyhónapos képzése, akik a jövőben a ka...
2012. 05. 19. 22:53:00 Összetett feladatok a Gyűrük ura helyszínein: Véget ért a 2012-es ifjúsági katasztrófavédelmi verseny. Az ország...
2012. 05. 19. 13:34:17 Küldöttgyűlés főigazgatói tájékoztatóval: A Magyar Tűzoltó Szövetség május 19-én tartotta meg soron következő k...
2012. 05. 18. 19:54:48 Bajnokavatás szombaton: Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét május 18-án Győrújbaráton a 2012. évi ifjúsági kat...
2012. 05. 18. 16:36:19 Befejeződött az ENSZ tanfolyam Pécelen: Május 15. és 18. között zajlott a Hunor és a Huszár mentőszervezet vezet...
2012. 05. 18. 10:49:32 Ünnepélyes díjkiosztó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen: A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen május 17-én ünnepi ál...
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.