No, most aktuálisan megosztok pár gondolatot egyik kedvenc tevékenységemről a véradásról.

Sokáig nem tudtam vért adni mert nem voltam 50 kg, ami minimálisan kell ehhez. Pár éve meg sajnos több is vagyok 50-nél, de eme szomorú tényből megpróbálok előnyt kovácsolni, így kipróbáltam és azóta is rendszeresen adok vért. Nem tudom mi lesz ha sikerül lefogynom és nem fogok majd tudni vért adni, de azt hiszem az nem mostanában lesz. :S

Ez sokkal több mint kötelesség, vagy jótékony adomány. Amióta elkezdtem, a testem igényli is ezt a fajta megtisztulást és menetrend szerint követeli is (szoktam érezni egyfajta belső feszültséget amikor itt az idő).

Egy évben nők 4szer adhatnak de én megbeszéltem a dokival, hogy ugyan már egészséges vagyok legalább annyi hadd járjon nekem is amennyi a férfiaknak is (5 db) és az mindenkinek milyen jó lesz, különben is régebben mindenki 5ször adhatott.

Na igen, de az előző évben nem tudtam ezt kihasználni mert persze hogy kaptam egy vírusos, magas lázas fertőzést februárban ami még egyszer visszatért, így ki kellett hagynom 2 hónapot mert február ugye rövid hónap volt, pedig már akkor nagyon aktuálisnak éreztem a dolgot. De hurrá, márciusban új év kezdődik a véradásban, letelt az első 365 nap. Most majd igyekszem jól beosztani az alkalmakat.

Szóval valamikor talán jövőhét környékén elszánom magam, és elmegyek újra. De ez igényel addig is némi előkészületet. Pár nappal előtte megemelem a napi folyadékbevitelt, ekkor már lelkiekben is készülök. Aznap pedig kényszerítem magam a reggelire, amit amúgy kiszoktam hagyni és délben eszem valamit addig csak teázom (néha kávé)  mert amúgy is későn kelek és elszöszölök addig más teendőkkel. Tudom, rossz szokás.

Voltam már a Péterfyben, de ott nem volt jó, így visszatértem kedvenc helyemre a Vérellátóba ahol először is adtam. Ott nagyon kedves a személyzet,élmény a véradás, máshova nem is megyek többet, hiába ajánlják a közelebbi helyeket, inkább átutazom a fél várost. A különböző külső helyszíneken, áruházakban szervezett Vöröskeresztes dolgokra személy szerint nem szívesen mennék, nem tudom engem a tehén fejésre emlékeztet futószalagon. Ha meg kórházba, vérellátóba megyek akkor már a helyszín is megadja a lelki töltését a dolgoknak hogy mégiscsak szervet adományozok ilyenkor (folyékony kötőszövet) és ezt nem lehet akárhol átélni.

Nagyon aranyos fiatal csajszi a dokinő ott, nem sokat beszél de kedves. A mérlegelés része a legjobb az egész vizsgálatban, ilyenkor meggyőződöm arról hogy jó az itthoni mérlegem, annyi vagyok amennyinek lennem kell, de most hogy rossz az itthoni mérlegem kissé félve fogok a mérlegre állni. :S

Aztán a haemoglobin méréskor mindig van bennem egy kis félsz a tű miatt, mert nem szeretem ha az ujjam hegyét piszkálják ilyesmivel, de mindig kiderül hogy az a kis csípés semmiség.

Azt a borzasztó nápolyi szerűséget sose eszem meg olyan rettenetes ízű (amúgy se szeretem a nápolyikat), az ásványvizet igyekszem gyorsan meginni, de erre többnyire nincs idő mert már hívnak is be a nagy vér csapolásra.

Hát az az ágy amin ilyenkor fekszem az valami isteni, kéne itthonra is, nagyon jókat szoktam relaxálni rajta. :)

A szőke hosszú hajú nővérkét nagyon csípem,de múltkor sajnos nem volt bent, olyan aranyos, készséges hogy komolyan meglepődtem, mindig megkérdezte hogy vagyok. Adott a kezembe olyan szívecske alakú szivacsot amit pumpálni lehet és akkor gyorsabban megtelik a zacsi. A Péterfyben nem adtak ilyet, és bár nincsenek hosszú körmeim azért nem kellemes minden pumpálásnál belemélyeszteni a körmömet a tenyerembe. Először amikor voltam véradáson azt hittem hogy 3 zacsi-nyi vért kell adnom, de megnyugtattak hogy azokban nem lesz semmi, a labornak kell hogy mindenfélét kivonjanak belőle. Először a vastag tűtől is kissé beparáztam, de a beszúrásnál kiderült hogy igazán semmiség ahhoz képest amikor az ember csuklójának oldalába bekötik az infúziót. Na ez utóbbi aztán igazán fájdalmas dolog, de a véradás nem.

Amikor már túl vagyok a beszúráson, akkor gyakran odapillantok a zacsira ahogy töltődik, nem tudom de én ezt nem találom félelmetesnek vagy gusztustalannak, ellenkezőleg. Mondjuk fura is lenne, mivel nemsokára fogok épp elég vért látni, szóval minden rendben ilyen téren. És ahogy ott pihengetek és nézem ahogy telik a zacsi, akkor már eltölt a lelki béke és érzem ahogy a testem is megtisztul és ez fantasztikus leírhatatlan érzés.

Aztán megkapom a nyomókötést ami 4 óráig még emlékeztet az eseményre, majd mehetek haza. Múltkor a nővérke még viccelődött hogy akkor most ezek után plusz jó dolog hogy fél kilóval kevesebbet nyomok és büntetlenül egyek ma szénhidrátot (pont ilyenkor nem szoktam kívánni se a csokit, se a tésztát, de kötelességből azért otthon eszem valami cukrosat)

3-4 napig még fáradékony vagyok (előfordul hogy miután hazamegyek alszom pár órát), pár lépcsőfok után lihegek plusz a ketyegőm is nagyon kalapál és nem tudok gyors léptekkel haladni mert akkor szintén lihegés az eredmény, de ez nem szokott zavarni, ellenkezőleg. Ilyenkor arra gondolok hogy a testem most állítja elő a hiányzó alakos elemeket amik távoztak, szóval ez a második alkalom amikor eltölt az elégedettség érzése.

Sajnálom hogy 2 hónapot kell várnom a következőig mert menteném a következő 3 embert is a véradással, de tudom hogy azért büntetlenül nem lehet kizsákmányolni a szervezetet, nem véletlenül találták ki a 2 hónap szünetet 2 csapolás között.

Jó tudni hogy nem csak balesetet szenvedettek kapnak vért, hanem rákos betegek is akik a kemoterápia miatt rászorulnak mert elpusztultak a vérükben bizonyos sejtek. Sajnos láttam már ilyet mikor ilyen területen dolgoztam, de ez egy másik történet.

Lényeg az hogy nekem már a gondolata is jólesik annak hogy valakit megmenthetek a testem egy kicsiny darabkájával. :)

Régebben úgy gondoltam nem jó egyedül menni, de az első után rájöttem hogy egyedül se rossz, szabadon elmélkedhetek mindenféléről, itt nem zavar hogy nincs kihez szólni. Különben is sok ismerősöm csak fintorog hogy úristen, dehogy megy, para meg félelem a tűtől-vértől. Nem várok én senkire mert a tökölődés nemcsak velem szemben kiszúrás hanem a rászoruló 3 emberrel szemben is akiktől abban a hónapban megtagadnám. Mert aki meg nem fintorog az azt mondja, hogy oké megyek veled csak várj pár napot és ráérek..stb és ez így ismétlődik és a végén mindig csak az időhúzás.

Na jó befejezem mert látom hogy a mai olvasnivaló is túl hosszúra sikerült. :)