Veledutaztam!
Hurrá, már 11041 utas!
2012. május 23.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Blog bejegyzés
szerző: cukorborsó
Péntek 13 2011 május 31.

Nagyon rég nem írtam már a blogba, de ennek is jó oka volt. Szerencsére rengeteg minden történt velem az elmúlt hetekben, annyira hogy az eseményeknek 2 blogbejegyzést vagyok kénytelen szentelni mert még én sem zsúfolnék ennyit egybe. Szerencsére jó a hosszútávú memóriám, nem úgy mint a rövidtávú és az arcmemóriám ami általában iszonyat pocsék, szóval nem lesz nehéz felidézni semmit.
A bejegyzés címéből olvasható (a 13-ról ált. a kedvenc fimemre a 13 kísértetre asszociálok, meg kéne már nézni megint) hogy melyik nap eseményeit fogom elmesélni, valószínűleg már a többi résztvevő is megtette az élménybeszámolót a saját blogjában, de én még le vagyok maradva, csapjunk is a közepébe.
A napom meglehetősen érdekesen indult aznap, hiszen soha nem szoktam az iskolai beadandóimat annyira elhanyagolni hogy a határidő utolsó napján nyomtassam ki a sarki fénymásolóban az iskola mellett. De egyszer mindent el kell kezdeni, ennek épp akkor lett aktualitása. A történethez azért hozzátartozik hogy pont akkortájt sz@rakodott a billentyűzetem aminek a pontos oka máig ismeretlen (valahogy elrontottam, még jó hogy csak ideiglenesen sikerült, meg is lepődtem utólag visszagondolva. általában a kár maradandó szokott lenni)
Szóval baromi "jó" élmény volt csak billentyűzettel navigálni a windowsban, mindenki el tudja képzelni mennyire. blöáf.. De nagy nehezen ráraktam a pendrive-ra a már megírt beadandómat. És ahogy szoktam, azért utoljára el is olvastam a végszót, hogy átlássam mennyire fogalmaztam hülyén vagy sem. Hát most egész vállalható lett. Megyek is a fénymásolóba vígan, hogy minden meg van oldva, nyomtatok és leadom a cuccot. Szép is lett volna..
A fénymásolóban 3 gép van, szóval nagy a jövés-menés ott, nem lehet órákig kotlani a gépeken, csak mindenki gyorsan intézi amit kell és már megy is. Én is ezt tettem volna, amikor hidegzuhanyként ért a felismerés, hogy nagy baj van. Nem nyitotta meg a beadandómat a gép és a hibaüziből világosan tudtam miért. Az átkozott gépem nem a fájlomat hanem a parancsikont másolta csak át, így persze hogy nem tudtam hozzájutni a művemhez. Mielőtt azt hinnénk hogy a sorsom ezzel meg lett pecsételve, nem egészen. Pár nappal ezelőtt még működő egérrel rátettem ugyanezt, csak akkor hiányzott még a lényeg, az utsó 2 oldal amit csak később tökéletesítettem de már nem mentettem ide el. (Még jó hogy nem csak az eleje volt meg mert akkor biztos eret vágtam volna ott a helyszínen). Ezzel nem volt elintézve a dolog mert ugye az említett oldalakban szépen bőven írkáltam elméleti pszicho témában, és bár elolvastam a művem, de biztos voltam benne hogy pár perc alatt nem tudom azt produkálni újra amit órák alatt szenvedtem ki. Mikor ez a felismerés tudatosult nem tudtam hirtelen, hogy szétverjem az ottani gépet, bőgjek, üvöltsek tehetetlenségemben. A határidő olyan pánikot és a bukástól való rettegés olyan halálfélelmet és feszültséget keltett bennem hogy azonnal megfájdult a fejem és a gondolataim csak úgy kavarogtak. Hogy lesz ebből beadandó? Ott a fénymásoldában ahol sietni kell, nem érek rá értekezni, de mentenem kellett a menthetőt, így elkezdtem felidézni a már megírt dolgok lényegét, szerintem nem sikerült olyan jól és a mondatokat sem tudtam olyan szépen egymáshoz kötni. Szegény csaj a fénymásolóban, menni akart kajálni vagy mittudomén hova, én meg ott írkáltam. Tiszta ciki volt és szánalmas, de örültem hogy csak annyit kell újraírnom. Minden rosszban van valami jó. Amikor ezt a bejegyzést írom még nem tudom mi lett a sorsa ennek az irománynak, a tanár nem javította még ki, de az eredetileg kért 10 oldal helyett csak 8 lett, remélem nem fog szőrözni vele.
Szóval a kellő "hangulatban" fejfájással megspékelve próbáltam elfelejteni a nap indulását és elmentem a talira. Lehet így nem kellett volna, nem volt időm kellően ráhangolódni.
A gyülekező helyszínén könnyen felismertem a "kupacot" :D, bár azt hittem többben leszünk, ez nem zavart. Miután a fiúk leléptek sörért, ahogy mi csajok a metrókijáratnál álldogáltunk, Dody felvilágosított az aktuális goth divatról, ezek az infók teljesen újak voltak nekem. Aztán megtalált minket egy turistacsoport, feltehetően németek és feltehetőleg nem voltak már szomjasak, de azt végképp nem tudtam hova tenni, hogy az egyik delikvens spanyolul mondta hogy "az én házam a te házad". Csak úgy spontán. :) Néztem is ki a fejemből hogy ez honnan jött és mit akar, de ennyiben ki is merült a kommunikáció, meg sem próbáltam vele értekezni egyrészt nem is lett volna értelme, másrészt rögtön el is mentek onnan. Ők is gyülekeztek.
A metrókijáratnál küldtem sms-t dzsonak hogy ugye nem felejtette el a talit amire felhívtam előtte a figyelmét pár nappal ezelőtt, de persze pasiból van így elfelejtette. :(
Reméltem hogy becsatlakozik majd, de azt írta esélytelen mert másnap korán kel. Sajnáltam a dolgot, végülis figyelmeztethettem volna mégegyszer aznap és akkor nem felejti el, kicsit az én hibám is. Aztán vilivel átmentünk a sziget felé, a szokásos tömött 4-6-ost kell elképzelni, Krapi humorizált ha jól emlékszem hogy nem kell kapaszkodni sem a hering effektus miatt. Majd a Jászainál leszállva megtapasztaltuk milyen élmény azon a rettenetes kordon mentén átkelni a szigetre, az 1-1 sávban rengeteg ember próbált előrébb jutni, néha másokon keresztül is, néha előzgetve. Amikor beértünk a szigetre, az első impulzus a Toi-Toi wc-k felől fújó szél fuvallataként ért minket, majd szerencsére elhagyva a kritikus részt már csak jó dolgok következtek. Tanyát vertünk a fűben egy buszmegálló mellett és így töltöttünk el jó pár órát. Azt hittem vicc az a hatalmas csoki mennyiség meg a csokira sör kombináció amit előtte hangoztatott Krapi, de nem, tényleg így szokás ez, nekem azért ez fura volt. Wikke tanított nekem egy új szót ami a házi pálinka egy új szinonímája volt: házi feladat. Nagyott tetszik ez a szó, szeretem az ilyen szlenget, igazi nyelvújítás. Gondoltam ha a házi pálesz házi feladat, akkor a sima pedig simán feladat. Ez már annyira nem hangzik viccesen, de azért logikus. Aztán megtudtam azt is hogy a szigeten ki van téve a wc-k környékén hogy tilos arrafelé nemi életet élni, na ezen is megdöbbentem, kár tényleg hogy nem lett lefotózva a tábla, érdekelt volna hogy írták ki ( Kőbazárnál a parkolóban van felfestve hogy tilos oda wc-zni :) ) Szerencsére hangyabolyba nem ültünk bele,de az este közeledtével szúnyogok voltak bőven. Majd hiretelen a hátam mögül neszezést hallottam és megláttam egy eléggé sietős léptekkel távozó sünikét a lámpa fényében, leírhatatlan élmény. Sose láttam ilyen közelről ezt a kis lényt aki egyáltalán nem zavartatta magát miattunk, és milyen kis fürge jószág volt. :) Talán az utsó busszal jöhettünk el a szigetről Árpád hídnál a többség szétszéledt (Krapi és Dody éjszakaival ért haza), Bolyongójegyessel Kökiig együtt mentünk, némi kitérő akadt Határ útnál a metrófelújítás miatt. Épp ezért nagyon meglepődtem amikor Kökin látom hogy ott az utsó buszom aminek elméletileg már nem kellene ott lennie, nagyon örültem neki hogy különösebb kitérő nélkül hazajutottam, kényelmesen.
Én jól éreztem magam, sajnálom ha valaki nem így volt vele mint utóbb kiderült. Szerintem ezt a napot eléggé részletesen összefoglaltam, de ha valami kimaradt akkor még szerkesztem csak most eléggé kéne sietnem mert hajnalban kelek, azért lehet hogy összerakom a másik bejegyzést is gyorsban mielőtt megint eltűnök kicsit. Mára is adtam egy kis olvasnivalót. :)

cukorborsó blogja > Vissza a főoldalra >
Bütyök-Krapi: Cukorborsó! Nagyon tetszik a blogod, humoros! És miket tesztek közkinccsé rólam :) 2011. 06. 02. 22:50
Katus: Egyszer már nekem is el kéne jutni egy VU-talira. :) 2011. 06. 01. 15:20
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2012. 05. 22. 15:53:15 Tűzvédelmi szakértők egymás közt: „OTSZ a helyes irány” címmel szervezett továbbképzést a BM Országos Katasztróf...
2012. 05. 21. 17:33:57 Rekordidő alatt elkészült az információs központ: Alig több mint egy hét alatt kialakították és működőképes álla...
2012. 05. 21. 15:18:42 Traffipax hírek - 2012. június (B-A-Z. MRFK): A helyszínek és időpontok tájékoztató jellegűek. A Rendőrség a v...
2012. 05. 21. 8:29:16 Megbeszélés a Magyar Államkincstár elnökével: A katasztrófavédelem gazdasági vezetése a Magyar Államkincstár eln...
2012. 05. 21. 8:29:16 Bővült a szakképzett oktatók köre: Befejeződött azoknak az oktatóknak az egyhónapos képzése, akik a jövőben a ka...
2012. 05. 19. 22:53:00 Összetett feladatok a Gyűrük ura helyszínein: Véget ért a 2012-es ifjúsági katasztrófavédelmi verseny. Az ország...
2012. 05. 19. 13:34:17 Küldöttgyűlés főigazgatói tájékoztatóval: A Magyar Tűzoltó Szövetség május 19-én tartotta meg soron következő k...
2012. 05. 18. 19:54:48 Bajnokavatás szombaton: Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét május 18-án Győrújbaráton a 2012. évi ifjúsági kat...
2012. 05. 18. 16:36:19 Befejeződött az ENSZ tanfolyam Pécelen: Május 15. és 18. között zajlott a Hunor és a Huszár mentőszervezet vezet...
2012. 05. 18. 10:49:32 Ünnepélyes díjkiosztó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen: A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen május 17-én ünnepi ál...
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.