Bár már van egy írományom ami ezt a címet viseli, de mégis ez a bejegyzés is ezt a címet kapta-nem véletlenül. 2010. Decemberének 17-ik napján a karácsonyi villamossal különjárat indult Farkasrét, Márton Áron tér VÁ-ra, 21:05 kor a Batthány térről. Útvonal: Batthány térről a szokásos Budafok kocsiszínig útvonal, a kocsiszínnél be jobbra a delta vágányra, hogy visszafogjunk, utána irány Móricz Zsigmond körtér, ahol átmentünk a 61 vonalára, ott mellén állt egy Vakond járat(mert mint kiderült utólag Vakond fórumtárs vezette a mellettünk álló 61-es villamost) Több viszonylat is kíírásra került a kedvünkért, többek közt a 19 is. Kb 5-10 perc fotózás után, irány a János Kórház, az 59 végállomása, ott fordultunk, majd az 59 villamos vonalán elértünk a végállomásra, igaz az emelkedőt kissé nehezen vette a villamos, de végül feljutottunk! Volt kb 20 perc fotózkodni, majd irány visszafelé, Fehérvári Út felé, ahol is kétszeres visszafogással, némi helytelenben közlekedéssel, de végül felmentünk a 4V útvonalára, ahol a Fehérvári út villamos megállóban megálltunk csoportkép féléségeket, majd a 4V kocsiszínbe állási útvonalán értük el a hungária kocsiszín nevű telepet, ahol elcsattant még pár fotó, majd mindenki ment hazafelé. 2010. Decemberének 28-ik napján ismét lesz ilyen kirándulás a karácsonyi villamossal, ekkor a végállomás Kamaraerdő lesz! Részletek később! :)