Mint már egy régebbi bejegyzésben említettem, február 20-a táján örökbe fogadtunk egy szálkás szőrű törpetacsit, Porcicát. Mikor hozzánk került szörnyen félős volt és borzalémasan nézett ki, de nem telt bele egy hónap és máris rendbe jött. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a menhelyeken is meg lehet találni a tökéletes társat, amivel az életét is megmentheted.
Mától kezdve hivatalosan is ideiglenes befogadók lettünk a Futrinka Utca tacskó fajtamentő egyesületénél. Ez annyit tesz, hogy azok a kutyusok, melyeknek nem jut hely a tárnoki telepen kennelben, nálunk tölthetik azt a remélhetőleg rövid időt, amíg örökbe fogadják.
Nyár elején egy Gauss nevű kan tacskó-foxi keverék volt nálunk. Ennek a kutyának hihetetlen energiája van, úgyhogy nem maradhatott sokáig nálunk, ugyanis panellakásban lakunk. Ráadásul a két lány kutyánk nem kedvelte meg. Ő már nagyon régóta a menhelynél van, mert akárhányszor megnézte egy gazdajelölt, annyira örült nekik meg ugrált, hogy elijesztette őket. Szerintem meg kéne adni neki az esélyt, hogy meglássák hogy viselkedik egy kertes házban. Amikor Porca hozzánk került meg volt az a lehetőség is, hogy ha a másik kutyánk (Bizsu) nem fogadja el, akkor vissza viszik. Mindegy, azért nagyon szorítunk neki, hogy valaki hazavigye.

Most is egy tacskókeverék van nálunk. Először csak három napra jött mert az ideiglenes befogadója pár napra elutazott. Ez a csajszi találta és azt mondta tudja magánál tartani és az oltásait is beadatja neki. Miután visszament hozzá két napra rá mondta, hogy még se tudja tartani, így Pic úr (mi neveztük el és azért kapta ezt a "fantáziadús" nevet mert miközben neveket találtunk ki neki, erre felfigyelt és kiderült hogy halgat rá) vissza került hozzánk és már két hete itt van. Róla annyit kell tudni, hogy ugyan keverék, de ez csak annyiban mutatkozik meg rajta, hogy picit hosszabbak a lábai és rövidebbek a fülei. Nagyon okos, imád autózni, amit kevés kutya ugathat el magáról, nagyon szépen sétál pórázon és szabadon is, szófogadó és annak ellenére, hogy fiú, nagyon jól kijön a többi hím kutyával. Nem is értem, hogy egy ilyen kutyát mért hagynak ott kikötve az utcán az emberek.
Jövőhét pénteken viszik ivartalanítani és nagyon úgy néz ki, hogy utna már nem is jön vissza hozzánk, mert egy idős házaspár öökbe fogadja. Remélem így lesz.
Ha Pic úr elkerül tőlünk úgy néz ki jön hozzánk egy szálkás szőrű törpe tacsi. Azért került menhelyre mert rossz a látása, pedig nagyon szép kutya. Én már várom őt, állítólag ugyanolyan félős mint Porca kisasszony volt.
Ha esetleg nincs kutyusotok, de vágytok egy hűséges ebre, nézzétek meg a honlapot (tacskosos.hu), hátha megtaláljátok a tökéletes társat.
Porca
Bizsu a Dunaparton, hátul Porcica csak pöppet megnyírva