Gondoltam, írok néha blogot, de napi szintű dolgaim nem hiszem, hogy bárkit is érdekelnének.
Ez még valamikor júniusban történt. Utaztam hazafelé Veszprémből Budapest felé a gyorsvonat egyik fülkéjében. A Számítógép-Hálózatok című könyvet olvastam, vizsgára tanulgattam.
Martonvásár előtt nem sokkal megálltunk, pedig nem kellett volna. Kiderült, hogy a pályafelújítások közben találtak egy régi bombát, és nem érezték biztonságosnak, ha átmegy fölötte egy vonat.
Szegény kalaúz minden fülkébe egyesével benyitott és elmondta, mi történt.
Egy idősebb nő, aki elképesztően ért a vasúthoz*, hangosan hisztériázott a folyosón, végül is ezt állapította meg:
- Mostantól csak InterCity-vel jövök!
A villamosmérnök sráccal megállapítottuk, hogy valószínűleg úgy gondolja, hogy az InterCity egyszerűen csak kihagyja a fizikai réteget vagy az Internethez hasonlóan van Wireless verziója is... De a lényeg az, hogy az IC-kre nem hat a bombariadó... Azok valahogy kikerülik biztos.
*A vonat többekközött Szombathely felől jött, onnan pedig vannak IC-k, amik nem erre jönnek, de ez még mindig nem magyarázná meg azt, hogy arrafelé nem találhatnak bombát, szóval van egy olyan sejtésem, hogy nem erre gondolt.