"Ééééés már indulok is!"

Nagyon nem akartam blogot vezetni, mert majd elmondom, hogy miért, de hát látjátok feleim, mégis itt róvom a betűket szorgosan.

Egyrészt megtudtam, hogy ez nekem nagyon jót fog tenni, hiszen ez fog engem közelebb vinni egy saját VeledUtaztam relikviához, másrészt kényszert éreztem már rá, hogy mások blogjának hozzászólásaként osszam azt a rengetegsok belémszorult észt, és az annyira álszent lett volna, hisz lám, megy ez, önző, gyarló, exhibicionista, egocentrikus lény az ember és immmmmádja, ha figyelnek rá.
Meghagyom hát így mindenkinek a maga kis virtuális törődés-adagját és állatias módon bezsebelem én is a magamét.

Pedig amúgy van már nekem blogom, csak az sokkal bensőségesebb. Azt magamnak írom tanulás és önismeret céljából, azt 3 ember olvashatja rajtam kívül.
Itt azt fogjátok megismerni, akit nem akarok, hogy megismerjetek, mert ez nem én vagyok.

(Most van a fél-szemöldök felhúzás és a fejvakarás, hogy "mivan?") :)

Az van, hogy a virtuális énem nem egyezik a valós, hús-vér énemmel. Maradok az egyes szám első személyre vonatkoztatásnál.
Egy monitor előtt ülve, ujjakkal kommunikálva olyan borzasztó egyszerű kiírni az embernek a sok gondolatot, ami ugyan övé, de gondolj bele, amikor valakire mosolyogsz, akire nem őszintén mosolyogsz, mennyi elnémított gondolat cikázik a fejedben arról, hogy milyen válogatott módszerekkel tudnád megkeseríteni egy-egy pillanatát...? Sok-sok mondat, kimondatlanul, és itt mégis "kimondhatod", és még pofont sem kapsz érte, pusztító tekintetet sem viszonoznak, nem kell kihúznod a hátad és a szemébe nézni a másik félnek. Pedig milyen nehéz is az!

Szuper dolog hiteles, őszinte, korrekt embernek lenni és ennek határaiba -nekem- nem fér bele a "kettős élet". Hogy a visszahúzódó, fülig pirulós, görbe hátú, lesütött szemű kisasszony hazaérve agresszívan támadja a "pórnépet" az éteren keresztül.

És fáj vagy nem fáj, visszataszító, meglepő vagy felháborító olvasni, de én, csak és kizárólag a magam nevében azt mondom, hogy nem vagyok kíváncsi a sok vágyálomra, nem vagyok kíváncsi arra, hogy ki milyen szeretne lenni, és eggggyáltalán nem szeretném, hogy bárki másmilyennek "ismerjen meg" engem, mint amilyen vagyok. Márpedig, annak ellenére, hogy igyekszem hiteles és következetes és vállalható maradni, így is sokakat "illúzióromboló" élményként éri, ha élőben találkozik velem. Mert nem ennyit, mert nem így beszélek, mert élőben érdekel a másik, van kire figyelnem, hallgatnom, gondolkodnom. Itt csak meglovagolom a hullámokat, amiket én magam gerjesztek. Itt a nevem Nagymosoly, mindegyik képen vigyorgok, minden második mondatom után mosolygós hangulatjelet biggyesztek, pedig sokszor rezzenéstelen arccal ülök a gépnél.  ***(folyt.köv. másik bejegyzésben)
Imádom a magyar nyelvet, imádom a választékos szókincset, a humort, a mondatalkotás művészetét és az írást, és elszabadul a két mancsom a billentyűzeten, és igen, ez is én vagyok, de ez a lírai énem. Ez is tudok lenni, de nem ez vagyok én.

Ezzel a nagyon rövidke kis összefoglalóval kezdem a bemutatkozást, hogy értsd, mit jelent, és hogy továbbra is tedd meg, hogy "egy szavamat se hidd."