Elköltöztem.
Kirepültem a családi fészekből, összeköltöztem a párommal. Álmaim életét élem.

Mennyit ábrándoztam erről: hogy majd lesz egy fiú, akivel egyezni fogunk abban, hogy a másikkal akarunk élni, minden egyes nap, minden egyes éjjel. Hogy ha majd hazatér, hozzám jöjjön haza, vacsora várja, s mikor belép, járja át a szívét az „Otthon, édes Otthon”- melegség. És nézzenek oda,  az álmok valóra válnak!

A hajnal elszigetelt csöndjét az ébresztőóra töri meg. Az agyam még keresi a koordinátákat a hollétét illetően, de a testem már útban van az étkező felé, hogy lenyomja a zajongó szerkentyűt, és már be is kapcsolja helyette a rádiót.
Durcás sóhajtás és tompa puffanás jelzi, hogy a Drága - átfordulva a másik oldalára -  fel van háborodva, hogy új nap kezdődik. Szegény, minden reggel megvívja a maga csatáját, de nagy szerencsémre valahogy meggyőzi magát, hogy érdemes felkelni.
Biztos, ami biztos, rásegítek egy bögre kávéval. Attól állítólag „két korty után élesebben lát”.

Esküszöm, hogy sajnálom, de közben annyira szeretnivaló a mindennapos kálváriája, hogy ösztönösen mosolyra húzódik a szám.
Átcsoszogok a nappaliba, ahol az előző esti borozgatás tárgyi bizonyítékai büszkélkednek – igen, mert van egy nappalink, ahova áthívhatjuk a barátainkat, a családunkat, hogy jól érezzük magunkat.
Van egy olyan szoba, ahol a tökéletesen beigazított hangfalak által minőségi zenehallgatásban lehet részünk, ha a kanapéra kucorodunk az isteni párnák és a szerelmes karok ölelésébe. Itt zajlik az élet.

A hálószoba? Az a nyugalom szigete. Majdnem teljes sötétség, majdnem teljes csend, teljes kényelem. Semmi elektromosság, na jó, az olvasólámpa határeset, maradhat. Itt csak mi vagyunk, kettecskén.
Illetve már csak a Kedves motyog bent, hogy mennyire álmos.  Kiengesztelésképp összeütök valami reggelit, hogy kicsalogassam a vackából.  Bizony, mert konyha is van, amiben szorgoskodhatok, amiben boszorkánykodhatok: igyekszem Mátét elvarázsolni a konyhatündér-mutatványaimmal. Eddig 100%-os a siker, csak győzzem mosogatni a megüresedett tányérokat!

Hopsz, a nagy gyönyörködés közben az Egyetlen teleportált a fürdőszobába. Elválaszt minket a nappali, de hallom, ahogy még fel-feltör belőle egy sóhaj.  Egy szót sem szólhatok, én szabadnapos vagyok, nekem arany életem van. Nem kell dolgozni mennem, nem vár a sok elintéznivaló, nekem az össz’ dolgom az, hogy itthon legyek délután 4 és este 8 között, mikor is bekötik hozzánk az internetet, melynek hiánya az elmúlt másfél hétben leginkább a sorozatfüggésünk kiélésében akadályozott minket. No de semmi vész, ma este újra találkozunk Jack Bauerrel és az ájulások nyomozóival is, hurrá!

Ülünk a kanapén, kortyolgatjuk a kávénkat és élvezzük egymás békés szeretetét, az utolsó pillanatig húzott indulásig, hogy még éppenhogy, de beérjen a munkahelyére a Hős.
A reggeli ott díszeleg az asztalon, gyorsan bebugyoláljuk egy szalvétával, jó lesz az az úton elfogyasztva is.
Még megkérdezi, mint minden egyes reggel, hogy milyen idő van és hogy nagyon hideg van-e, mintha míg ő fogat mosott, futottam volna egy háztömböt. Jelzem neki, hogy fogalmam sincs, ettől valamiként megnyugszik (hiszen sokkal rosszabb volna, ha biztosan tudnám, hogy ítéletidő van), gyors puszi, egy szépnapot, egy vigyázzmagadra, egy szeretlek, egy mit hagyokittsemmit, egy sziakicsim, és már indul is.

Hallom, ahogy szedi a fokokat a hajdani cselédlépcsőn.
Én maradok, de nem érzem magányosnak magam. Itt van még az illata, ott fekszik a kanapén, amott hallatszik a nevetése. Összeszedem a mosogatnivalót, beágyazok, rendet rakok – ki tudja, este kit látunk vendégül..

Főzhetnékem van. Alapanyag kell. Máté tegnap azt mondta, „valami krumplis izét” enne, járatom az agyam, közben formába hozom magam is. Írok egy listát azokról, amiket biztosan vásárolnom kell. Krumpli, citrom, kenyér – a többihez a vásárcsarnokban majd megjön az ihlet. Naivan elviszek egy vászonszatyrot, mondván csak pár dolog kell. De hát a piacnak nem lehet ellenállni! Illatok, a zsivaj, mindenkivel csak két szót és mosolyt váltani… Mire hazaérek, leszakad a karom a súlyos batyutól.

Délután 4-re kész a vacsora: fokhagymás-tejfölös csirkemell néhány szelet tarjával betakargatva, a köret hagymaágyon sült petrezselymes újkrumpli. Őrületesen jó illata van, alig győzöm csodálni. Nagyon ajánlom az Úrfinak, hogy éhesen jöjjön haza…

Haza… a mi kis elvarázsolt kastélylakásunkba, ahol itt várom én, s ahol vacsora várja – éppen úgy, ahogy azt mindig is szerettem volna.. Csordultig vagyok hálával és szeretettel.  Köszönöm, te csodás élet!