Cicás vagyok. Imádom őket.
Mióta az eszemet tudom, volt macskánk (a többi állat -kutya, hullámos papagáj, rozella papagáj, nimfa papagáj, patkány, teknős- mellett). Immáron a harmadikat "fogyasztjuk", aki 7 éve színesíti napjainkat, a maga fekete színével.
Őfelségét Siriusnak neveztük el, jobban mondva a nővérem, Sirius Black nyomán, de én általában bepróbálkozom azzal a dumával, hogy a csillag a névadó, mert már nem aktuális a Harry Potter-fanatizmus.
Siriusról azt kell tudni, hogy fiú ... VOLT .... , talán pont ezért igencsak egymásra találtunk az elmúlt évek során. Bájosan érzelemgazdag, figyelemreméltóan kommunikatív és félelmetesen intelligens.
Bizony, az intelligencia aggodalomra ad okot, mert bár nagy büszkségünk, hogy WC-be pisil, ugyanekkora a pánik is, amikor láthatóan bosszúra készül egy kimaradt étkezés vagy egy -szerinte igazságtalan- pofon miatt. Képes ugyanis kinyitni éd'sanyám szekrényét és módszeresen kipakolni a ruháit belőle. A régi hűtőnket erős mágnessel zártuk, mert kinyitotta és csemegézett belőle. Rettenetes hadjáratot indít a nálam alvó vendégek ellen éjszakánként, "Engedj be - Engedj ki" fedőnéven, a maga kis eunuch-hangján.
És mégis, mindezek ellenére, szeretjük egymást, kölcsönösen.
Ha hazatérek, már az ajtóban vár. Ha napokig nem lát, akkor az itthon töltött időben majdhogynem végig az ölemben dorombol és/vagy dagaszt, bújik. Nem tudom,kinek mit szokott a macskája csinálni, az enyém kifejezetten simogat néha. A mancsát az arcomra teszi. Ha sokat beszélek, a számra teszi a "kezét", csak finoman, jelzés céljából, hogy maximális figyelmet kapjon.
Ja, merthogy Őkelmét úgy kell tartani, mint egy kisdedet. Karomba fektetem, és amikor eljő a katarzis, az amúgy sem kistermetű macskám több, mint egy méter hosszúra megnyúlik, lóg le a karomból, én megszakadok, ő meg átéli a baba-mama kapcsolat velejét.
Láthatjátok, hogy szinte ölel, és áhitattal néz.
Amikor a fürdőszobában vagyok, letelepszik a képen látható macskaalom tetejére, gondoskodik a biztonságomról, s mikor végzem, rituálé-szerűen eljátsszuk, hogy kinyitom résnyire az ajtót, kidugom a fejem, ő két lábra áll és megérinti az arcom. Fogalmam sincs, hogy ez hogy alakult ki, de szokásunk.
Ha lefekszem aludni, perceken belül megjelenik. Ha felébredek, hallom, ahogy leugrik az ablakból, hogy köszöntsön.
S ha már ablakból leugrás: panelház földszintjén van a lakásunk. Az ablakból kigrál, hogy bandázzon, rémisztgesse a környék kutyáit, informálódjon - csajozni sajnos már késő...
No de a visszajutás! Az már macera. Felfelé valahogy nem sikerül a közlekedés ilyen egyszerűen, de ravasz és végtelenül akarnok (=macska) révén megoldja. Leül az ablakom elé a földre, és addig emeli a hangerősségét, míg ki nem hadonászok az ablakon, kocsishoz illő szitkozódásokat produkálva, hogy menjen a kapuhoz, alvós ruhakompozicióban le nem csoszogok a kapuig és be nem engedem. Akkor aztán úgy beiszkol, mint a kengyelfutó gyalogkakukk a mesében. Mire beérek a lakásba, már úgy fogad, mintha saját felindulásból kóborolnék éjszakánként a lépcsőházban.
Kettőnk kapcsolata megszakadni látszik a közeljövőben, mert költözöm itthonról, és nem vihetem magammal.
Megszokta ő már ezt a környezetet. Itt nőtt fel talált picicica kora óta, mikor még olyan rusnya volt szegény, hogy csak amiatt nem a Yoda nevet kapta, mert a kutyánkat is néha úgy becéztük, és hallgatott rá.
Nagyon keveset vagyok itthon. Sokat dolgozom, sokat csavargok, alig lennék vele. Így legalább nyugdíjas édesapám és anyukám elszórakoztatja. Kap enni-inni, kóborolhat, már macska-életkorban nem kifejezetten fiatal. A főbérlők sem szokták nagyon támogatni az állatok beköltöztetését.
És ami a legfontosabb: hogy leendó lakótársam egészségét veszélyeztetném vele, ezt pedig egyáltalán nem akarom. Úgyhogy, bár nagyon utálom a "Ha választanod kéne, kit mentenél meg: apádat vagy anyádat?"-jellegű kédéseket, a mostani szituációban Sirius alulmarad.
Ami szomorú, hogy láttam már több példát, itthon is arra, hogy mikor egy állatot otthagy szeretett gazdája, megcsalatva érzi magát és haraggal regál. A kutyánk konkrétan gyűlölte a nővéreméket, miután "itthagyták". Sirius is duzzogott egy ideig, de neki még itt voltam én, mint kedvenc. Tartok tőle, hogy nagyon megorrol rám, ha itthagyom. De muszáj lesz, nem tarthat vissza egy nagyon fontos lépésben egy cicmir.
Addig is, megpróbálom megadni neki, ami tőlem telik.
Be is fejezem, megyek és alaposan megszeretgetem ZsorzsVénKujont :)