Apukám szülinapjára egy nagy fotókollázst kapott tőlünk, gyerekektől, amin 135 kis kép mutatja be kiscsaládunk büszkeségeit egy-egy bulin, családi összejövetelen, hétköznapon.
Apu kitette a bejárati ajtóra, hogy hazaérkezéskor és elinduláskor is megnézhesse, és láthassa, micsoda sokszínű, vidám, szeretnivaló egy család vagyunk.
Hamar feltűnt, hogy amikor itthon vagyok, minden egyes alkalommal 10perceket álldogálok az ajtónál és vigyorgok, végül beszereztem én is egy ilyen kollázst, hogy legyen sajátom, amit "agyonnézegethetek". És valóban - most is itt van előttem, és egyszerűen megtelítődök szeretettel, ha ránézek. Mennyi imádnivaló pillanat együtt, mennyi közös emlék, hány ölelés és egymáshozbújás, és mosoly, mosoly, mosoly!
Szeretem a családom.
Jobb helyre nem kerülhettem volna, jobb emberek nem segíthettek voln
a fejlődni, jobb barátokat keresve sem találok, mint a testvéreimet.
A családom mutatott nekem példát és olykor ellenpéldát, ők támogattak minden döntésemben, még akkor is, ha nagyon nehezükre esett engedni, hogy fejjel rohanjak a falnak. Tiszteletben tartották, hogy hibáznom kell sokat.
Az összes lelki válságomból összekanalaztak, bármikor, tényleg bármikor számíthattam rájuk.
Elmondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy ők vesznek engem körül.
Vasárnap testvéreimmel és párajikkal egyetemben ellátogatunk Szarvasra, hogy felköszöntsük nagyapánkat 96. születésnapján.
És most, hosszú idő után egy olyan ember a párom, akit érdekel, hogy én kiknek köszönhetően lettem olyan, amilyen, és a családom szeretetteljes érdeklődése viszonzásra talál. Megvan a kis(?)család 12. tagja :)