Pár napja jött a telefon, hogy megjött az engedély, áthelyeznek. Nyakamba vettem hát az országot, mert ilyenkor muszáj Canossát járni, így hát felszálltam a fél hatos gyorsra. Megérkezve oda, ahol a sétálós papírra tervezett első aláírást terveztem begyűjteni, megörültek nekem, abban a reményben, hátha visszajövök. Nagyon rossz volt hallani azt a kérdést, hogy véget ért az átirányítás, akkor most ugye visszajövök. Bárcsak úgy lett volna, hogy tényleg csak ideiglenes - meg bárcsak ne lett volna az eredeti probléma, ami nemszünt meg - sajnálattal kellett közölnöm, hogy én csak egy aláírásért jövök vissza. Ha egyszer visszajövök, az nem mostanában lesz, mert a peremfeltételek nem változtak. Ha mások lettek volna, ez az egész nem következik be. Elhoztam hát a maradék cuccomat, és továbbbálltam, mert vártak már rám 60 kilométerrel arrébb, hogy dedikálják a sétálós papírt. Nem örültek neki, én sem, pláne hogy a születésnapomon ezzel kell töltenem az időt. Ráadásul ahol kerestem az egyik ügyintézőt, ott azt mondták, hogy már elköltöztek onnét - és tényleg. Ezzel semmi baj nem lett volna, ha nincsenek nálam az előzőleg elhozott maradék holmik, meg nem kellett volna keresztülmászni az egész állomáson, hátul a sárban - nem baj, ezen nem érdemes mérgelődni.

Hazafelé késett a vonat. Ez önmagában nem szokott érdekelni, most viszont át akartam szállni. Át is szálltam végül - a következőre. No de ezáltal meg alig maradt időm itthon tenni-venni, mert utána meg mentem vissza estére. Azt a vonatot is elverték mindenhol...

A buli elejét így lekéstem, de a többi jó volt :)