Veledutaztam!
Hurrá, már 11040 utas!
2012. május 21.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Blog bejegyzés
szerző: Minime
A Rókahegy szépsége 2009 szeptember 20.

Mivel a vasárnap gyönyörű időt tartogatott számunkra, úgy döntöttem családommal, hogy egy rövid túrára megyünk a közeli Rókahegyre. Aki még nem járt volna ott, gyönyörű kőfejtő található ott, mely a sziklamászók kedvelt gyakorlóterepe. Az utóbbi években szomorúan vettük észre, hogy egyre kisebb a természet által elbirtokolt táj, a hegy Üröm felé eső részét elöször egy katonai terület eladásával, majd az erdő szélének kiparcellázásával famentesítették. A hegyen átvezető út így igen röviddé vált.

Rengeteg friss levegőre vágyó kirándulóval találkoztunk, öröm volt látni hogy vannak még természetjáró emberek. Azonban már az első betonút elhagyása után eldobott sörös és kólás üvegeket lehetett látni, melyet gyors ütemben követett a kidobott porszívó és a tavalyi téligumi garnitúra.

Kisfiam suttogott, nehogy elijesszük a rókákat, farkasokat, de a tájból csak ennyit tudtam mutatni, valamint egy részeg hajléktalant és némi építési törmeléket. A hegygerincre felérve aztán ez a látvány fogadott :

 

Úgy döntöttem, megírom Nektek is, milyen állapotok uralkodnak a harmadik kerület egyik legszebb pontján, hátha közösen tudunk valamit tenni a környezetrongálók ellen. Ne értsetek félre. nem vagyok egy kimondott természetvédő, de ez már nálam is kiverte a biztosítékot. Gyors léptekkel haladtunk vissza a biztonságos és tiszta aszfalt útra.

Köszönöm az élményt a Pilisi parkerdő Rt. Budapesti Erdészetének! Ezúton jelzem, ha nincs pénz konténerre, szóljanak, hívok egyet saját költségen. Ha az illegális szemétlerakókra hívatkoznak, javasolnám az erdészeti út lezárását. Vagy jó ez így, ahogy van?

Minime blogja > Vissza a főoldalra >
Csöpp Csaj: Szerintem meg az a szomorú. hogy a sok munkaképes ember nem hajlandó dolgozni. És hogy az állam nem vezeti be ismét a kényszermunkát. 2009. 09. 22. 9:35
feketej2: Elég szomorú, hogy 2009-ben az állam nem képes valamilyen szinten gondoskodni a hajléktalanokról. De nincs annyi férőhely se a szállókon. 2009. 09. 21. 20:42
tusika12: Maximálisan igazad van a szemetelőkkel kapcsolatban, erre felénk kevesebb erdö van az alföldön de itt is lehet találkozni szemét kupacokkal. Biztos tehet az erdészet is róla, a forgalmasabb helyekre kellene konténer, de ez nevelés vagy kultura kérdése is. Mindenhová nem tehetünk szemetest ahol megfordulunk, autógumit meg nem igazán szokott cipelni magával egy turista. :)) 2009. 09. 21. 9:45
Csöpp Csaj: Szegény pára - se róka, se farkas, helyette egy újabb fajta vad, a hajléktalan. :s 2009. 09. 20. 18:51
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2012. 05. 21. 17:33:57 Rekordidő alatt elkészült az információs központ: Alig több mint egy hét alatt kialakították és működőképes álla...
2012. 05. 21. 15:18:42 Traffipax hírek - 2012. június (B-A-Z. MRFK): A helyszínek és időpontok tájékoztató jellegűek. A Rendőrség a v...
2012. 05. 21. 8:29:16 Megbeszélés a Magyar Államkincstár elnökével: A katasztrófavédelem gazdasági vezetése a Magyar Államkincstár eln...
2012. 05. 21. 8:29:16 Bővült a szakképzett oktatók köre: Befejeződött azoknak az oktatóknak az egyhónapos képzése, akik a jövőben a ka...
2012. 05. 19. 22:53:00 Összetett feladatok a Gyűrük ura helyszínein: Véget ért a 2012-es ifjúsági katasztrófavédelmi verseny. Az ország...
2012. 05. 19. 13:34:17 Küldöttgyűlés főigazgatói tájékoztatóval: A Magyar Tűzoltó Szövetség május 19-én tartotta meg soron következő k...
2012. 05. 18. 19:54:48 Bajnokavatás szombaton: Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét május 18-án Győrújbaráton a 2012. évi ifjúsági kat...
2012. 05. 18. 16:36:19 Befejeződött az ENSZ tanfolyam Pécelen: Május 15. és 18. között zajlott a Hunor és a Huszár mentőszervezet vezet...
2012. 05. 18. 10:49:32 Ünnepélyes díjkiosztó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen: A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen május 17-én ünnepi ál...
2012. 05. 17. 17:15:30 Szakmai előadások Pécelen: A Hunor és a Huszár mentőcsapat Pécelen tartott képzésének harmadik napja szakmai elő...
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.