Április utolsó éjjele, egész este haverokkal beszélgettem, szigorúan nem munkáról, pár sör mellett. Egy óriási sajtos tejfölös lángos elfogyasztását követően a 923 éjszakai felé veszem az irányt. Már a Margit híd budai hídfőnél járunk, rengeteg felszálló utas, főként az utolsó ajtónál. Tömött a busz szokás szerint, a sofőr becsukja az ajtót. Hátulról, mögöttem ordibálni kezdenek, először tompa ködön át én is részeg társaság zsivajának vélem, de hirtelen felébreszt a félálomból a közlés tartalma: Állj meg,állj meg!

Hátra nézve különösen ijesztő, és groteszk látványban van részem. Izmos fiatal férfiak próbálják szétfeszíteni a hátsó ajtót, melybe beszorulva, félig bent-félig kint egy fiatalember található. Egy kívül levő lábával futni próbál, a busz egyre gyorsul. A kintrekedt is ordít, a félelemtől és talán a fájdalomtól? Mindenesetre meglehetősen ijesztő helyzet. Felocsúdok, én is ordítani kezdek, hogy álljon meg, álljon meg. A tömeg hallgat, az alkohol és fáradtság győz, nem látom szemükben az értelmet csillani, hogy felfogták volna a helyzetet.

Egész a lámpáig megyünk, ahol vagy a sofőr veszi észre az áldozatot, vagy eljut a kiabálás a tömegen át, de végre megállunk. Az ajtó nyílik, és felszáll! saját lábon a meghurcolt fiatalember. Bámulatos módon semmi baja nem esett és frappáns a belépője is: Mától ma is tartom a születésnapomat.

A szimpatikus külsejű, őszes hajú sofőr hátraszalad, agóódik ő is. Látva a busz közönségét merész cselekedet, de kötelessége is. Természetesen ekkor már többen kinyitják a szájukat, lincshangulatot idézően. - Akarsz egyet, öreg? - Mi a f..zt képzelsz? - Az tuti, hogy jelentsd fel!

Egy addig meglehetősen csendes, és eddig nem túl aktív srác ekkor röhögve felordít: Öcsém, toronyflash volt amit csináltál! Te vagy a király!

A feszültség oldódik, az élet megy tovább. Szerencsére nem esett baj. Most nem.