Hárman voltunk a kiránnduláson, amit Információs-Trolikám szervezett a Deák térre és Szentendrére.
Hogy kik voltunk hárman? Hát én, a Gyula, meg az Ottó, a Tóth Ottó :) Természetesen ez csak a vicc helye volt, Wikke volt ott, Információs, és én. Információs kb. 20-30 percet késett, mert lerobbant alatta a busz, de az is lehet, hogy elaludt ;). Na, szóval azé csak össze jött a kis csapatunk. Legelőször lementünk a Deák Ferenc Téri múzeumba a Földalatti Villamos Vasút kiállításást megnézni, illetve a metrókról is láthattunk ott kiállítást. Felmehettünk a a Földallatti Villamos Vasút kocsijára és Vezető Fülkéjébe is egy BKV-s kíséretében. Természetesen ezt fényképeken is meg örökítettük. Majd kijöttünk a múltból a jelenbe elmetróztunk a Batthyány térre, és ez rögtön rádöbbentette a csapatot, hogy éhesek vagyunk, hisz dél elmúlt már, itt az ebéd idő, Wikke és Információs vásárolt ebédet, az én táskámban volt élelem. Megvettük a jegyeket a Szentendrei HÉV-re, majd nem soká fel is szállhatunk. Elindult a HÉV. A beszerzett, illetve magunkkal vitt ebédet közben elfogyasztottuk. Információs megígérte meghív minket egy fagyira. Majd kiértünk Szentendrére, Információs ekkor akart meghívni minket fagyira. Elnézést, de emberi dolog, nagyon vártuk, hogy bemehessünk végre, mert pisilnünk kellett. Megvettük a jegyeket, elintéztük biológiai szükségleteinket. Majd elkezdtük nézni a kiállítást. De az eleje elég száraz volt, ezt Információs észrevette, így csak nagy vonalakban magyarázta el nekünk mit is látunk. Viszont egyszer egy különös helyre értünk, teli volt buszokkal, trolibuszokkal, na ez már jobban tetszett - legalábbis nekem felmentünk pl. egy ZIU-ra, pontos típust Információstól kérdezzétek, de fantasztikus volt buszokon, Trolibuszokon lenni, amik már nem mennek a forgalomba. Majd pedig ismét találtunk valahogy egy termet, ahol meg villamosok voltak. Na, itt sem lehetett felmenni sok járműre, de ismét összeakadtunk valahogy egy BKV-s dolgozóval, aki felengedett bennünket egyébként bezárt járművekre és a villamosvezetés fortélyait is elmagyarázta. Na, én ebből mint abszolút külsős annyit értettem, hogy az első villamosnál szétégettem volna mindent, ha ez élesben megy :) Ami megnyugtat, hogy a Veledutaztamos sorstársaim sem voltak túl sokkal ügyesebbek. És ezek után kimentünk megnéztük a mozdonyokat, volt ott HÉV is, ott is egy jó pár képet csináltunk. Majd kimentünk a múzeumból és a HÉV mellett találtunk egy fagyist. Információs megnézte, mekkora adag fagyit enged meg a pénztárcája a számunkra, és meghívott bennünket, két gombócos fagyit kaptunk, amit ezúton is Nagyon szépen köszönünk Neki! Az Isten tartsa meg a szokását :)
Azt hiszem részemről kb. ennyi erről a kirándulásról a beszámoló.
Köszönöm a szervezőnek, Információs-Trolikámnak a lehetőséget!