Veledutaztam!
Hurrá, már 11040 utas!
2012. május 21.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Blog bejegyzés
szerző: Bütyök-Krapi
30 ÉVE KÖZLEKEDIK A TÁTRA VILLAMOS 2010 március 23.

Mivel az általam már személyesen is ismertek közül van olyan aki az egyik, van aki a másik típusú villamosért rajong gondoltam ezt megosztom Veletek, remélem sopkan érdekesenk találjátok:

 

 

30 ÉVE KÖZLEKEDIK A TÁTRA VILLAMOS

A BKV Zrt. ebből az alkalomból nyílt napot rendez a Szépilona kocsiszínben 
2010. március 27-én, szombaton, 10-15 óra között. 
Cím: Budapest II. ker., Budakeszi út 9-11.

Program: Remíz megtekintése szakmai vezetéssel, járműbemutató, ajándéktárgy árusítás, közlekedéstörténeti kiállítás, gyermekprogram, stb.

11-12 óra között a kocsiszín oktatótermében  "A Tátra villamosok üzeme Budapesten az elmúlt három évtizedben forgalmi és műszaki szemszögből" címmel szakmai előadást tart Szedlmajer László villamos forgalmi főmérnök és Radócz Csaba villamos szakszolgálat vezető. Az előadóterem szűkössége miatt a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni arugovicsa@bkv.hu címen lehet.

A Moszkva térről a kocsiszínhez nosztalgia villamossal is eljuthatnak az érdeklődők, mely a járművön megvásárolt 400 Ft-os jeggyel vehető igénybe.
A villamos  9.50 - 14.50 között 20 percenként közlekedik, a végállomásokon kívül csak Városmajor és Szent János kórház megállóknál áll meg.

Az évforduló alkalmából szombaton és vasárnap összesen öt ünnepi különjárat rója majd a főváros sínjeit, ezek:

  • szóló T5C5 motorkocsi az 59-es vonalon, szombaton és vasárnap ,
  • A-B véggel csatolt T5C5 szerelvény az 59-es vonalon, szombaton és vasárnap,
  • "háromkocsis" T5C5 szerelvény a 12-es villamoson, szombaton és vasárnap,
  • Tátra-szerelvény az 52-es vonalán vasárnap,
  • Tátra a kiskörúton és Kamaraerdőben vasárnap (a két menet a játék szempontjából egynek számít, tehát elég csak az egyiket teljesíteni).

A különjáratokon utazók részt vehetnek egy játékban is. A feladat kiírása egyszerű: a hétvége alatt mind az öt járattal utazni kell. A játékban való részvételhez egy gyűjtőfüzetre van szükség, melyet a különjárati járművek vezetőitől a végállomásokon, illetve a szombati, Szépilona kocsiszínben rendezett nyílt napon a TW6000-es járat személyzetétől lehet beszerezni. A gyűjtőfüzetbe a fent felsorolt járatokon történő utazáskor a járművezetőktől vagy kísérőktől egy-egy képet kapnak a játékosok, amelyet a gyűjtőfüzetbe kell helyezni. (Figyelem! Amennyiben nincs járműkísérő, akkor a járművezető csak a végállomáson tud képet adni, ha a jármű áll!) Ha sikerült mind az öt járaton utazni, és mind az öt különböző képet begyűjteni, akkor a rugovicsa@bkv.hu címre kell egy e-mailt küldeni. Az első 150 fő, aki a levél elküldését kapott visszaigazolás után az üzenetben megjelölt helyszínen bemutatja a hiánytalan gyűjteményt, egy ajándékcsomagot kap.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

A különjáratok menetrendje

A nyílt nap zárása után 15.30-kor egy TW6000 sorozatú villamos indul majd Szépilona kocsiszíntől a Moszkva térre - az 59-es vonal Farkasrét, Márton Áron téri végállomásán át. Ez a járat a Márton Áron térről 16.03-kor indul.

Szombaton és vasárnap is szóló, illetve A-B véggel csatolt Tátra-szerelvény közlekedik az 59-es viszonylaton. A járműtípus megjelenése után egy ideig ilyen formában is jártak a villamosok a farkasréti vonalon, erre kívánunk a menetekkel emlékezni. A szerelvények úgy lesznek összeállítva, hogy végükön nem lesz vezetőfülke, így a szerelvény hátuljában egy "panorámaszakasz" lesz. A szóló kocsi a Szent János kórháztól 10:01-kor, 11:01-kor, 12:01-kor, 13:01-kor, 14:01-kor és 15:01-kor, a Márton Áron térről pedig 10:28-kor, 11:28-kor, 12:28-kor, 13:28-kor, 14:28-kor és 15:28 indul. Az A-B véggel csatolt szerelvény a Szent János kórháztól 10:25-kor, 11:25-kor, 12:25-kor, 13:25-kor, 14:25-kor és 15:25-kor, a Márton Áron térről pedig 10:52-kor, 11:52-kor, 12:52-kor, 13:52-kor, 14:52-kor és 15:52-kor indul majd. Ezek a kocsik - akárcsak a továbbiakban felsorolt Tátrás különmenetek - a rendes díjszabás szerint, azaz menetjeggyel vagy napijeggyel, bérlettel vehetők igénybe.

Szintén a hétvége mindkét napján háromkocsis szerelvény közlekedik a 12-es villamos vonalán, annak emlékére, hogy 1984-ben ezen a rákospalotai vonalon indult meg a hármasan csatolt Tátrák üzeme. A szerelvény indulásai

. szombaton Angyalföld kocsiszíntől 
9:14, 9:59, 10:44, 11:29, 13:15, 14:15, 15:15, 16:15, 17:15, 18:55, 19:55, 20:55, 21:55, 22:55.

(A reggel forgalomba álló szerelvény utasokat Újpest-Központtól 8:36-kor indul).

. szombaton Rákospalotáról 
8:53, 9:38, 10:23, 11:08, 12:53, 13:49, 14:49, 15:49, 16:49, 18:29, 19:29, 20:29, 21:29, 22:29, 23:29.

. vasárnap Angyalföld kocsiszíntől:
9:35, 10:35, 12:15, 13:15, 14:15, 15:15, 16:15, 17:15, 18:55, 19:55, 20:55, 21:55, 22:55.

(A forgalomba álló szerelvény Újpest-Központtól 8:52-kor indul).

. vasárnap Rákospalotáról
9:09, 10:09, 11:49, 12:49, 13:49, 14:49, 15:49, 16:49, 18:29, 19:29, 20:29, 21:29, 22:29, 23:29.

Március 28: az 52-es és a kiskörút jegyében

Március 28-án, vasárnap is különmenetekkel emlékezünk meg az idén harminc éves járművekről. A délelőtt folyamán a szintén harmadik évtizede létező 52-es villamos vonalán közlekedik majd egy szerelvény. A járat 1980-ban a hármas metró átadása után, az Ady Endre utca és a Nagykőrösi út között megépített pályaszakasz elkészültével indulhatott be.

A Tátra-szerelvény a Határ útról 10:05-kor, 11:35-kor, 13:05-kor és 14:35-kor, Pacsirtatelepről befelé pedig 10:35-kor, 12:05-kor, 13:35-kor és 15:05-kor indul.

A délután pedig egy igazi csemegét tartogat a villamosok és a közlekedés szerelmeseinek. Egy Tátra villamos közlekedik menetrend szerinti forgalomban a Kiskörúton, igaz, csak egyetlen forduló erejéig a 47-es vonalon, ezután pedig Kamaraerdő és Budafok felé veszi az irányt. Indulási időpontjai:

Budafok, Városház térről: 15:35; 
a Deák Ferenc térről: 16:30; 
a Városház térről Kamaraerdő felé: 17:07; 
Kamaraerdőből Budafok kocsiszín felé: 17:41.

 

Bütyök-Krapi blogja > Vissza a főoldalra >
VakondM: "...Tátra-szerelvény a Határ útról 10:05-kor..."

:-# ;)
2010. 03. 27. 0:04
leányzó *: TÁTRA RULEZ ! c: 2010. 03. 25. 10:54
Csöpp Csaj: Köszi, hogy szóltál. Magamtól nem találtam volna meg. 2010. 03. 23. 21:44
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2012. 05. 21. 17:33:57 Rekordidő alatt elkészült az információs központ: Alig több mint egy hét alatt kialakították és működőképes álla...
2012. 05. 21. 15:18:42 Traffipax hírek - 2012. június (B-A-Z. MRFK): A helyszínek és időpontok tájékoztató jellegűek. A Rendőrség a v...
2012. 05. 21. 8:29:16 Megbeszélés a Magyar Államkincstár elnökével: A katasztrófavédelem gazdasági vezetése a Magyar Államkincstár eln...
2012. 05. 21. 8:29:16 Bővült a szakképzett oktatók köre: Befejeződött azoknak az oktatóknak az egyhónapos képzése, akik a jövőben a ka...
2012. 05. 19. 22:53:00 Összetett feladatok a Gyűrük ura helyszínein: Véget ért a 2012-es ifjúsági katasztrófavédelmi verseny. Az ország...
2012. 05. 19. 13:34:17 Küldöttgyűlés főigazgatói tájékoztatóval: A Magyar Tűzoltó Szövetség május 19-én tartotta meg soron következő k...
2012. 05. 18. 19:54:48 Bajnokavatás szombaton: Ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét május 18-án Győrújbaráton a 2012. évi ifjúsági kat...
2012. 05. 18. 16:36:19 Befejeződött az ENSZ tanfolyam Pécelen: Május 15. és 18. között zajlott a Hunor és a Huszár mentőszervezet vezet...
2012. 05. 18. 10:49:32 Ünnepélyes díjkiosztó a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen: A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen május 17-én ünnepi ál...
2012. 05. 17. 17:15:30 Szakmai előadások Pécelen: A Hunor és a Huszár mentőcsapat Pécelen tartott képzésének harmadik napja szakmai elő...
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.