Veledutaztam!
Hurrá, már 10748 utas!
2012. február 5.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Blog bejegyzés
szerző: Kalauz
Krapi levele 2009 május 29.

Krapitól kaptuk az alábbi levelet, ez az ő története.

 

Kedves Kalauz!

Eljutottam, odáig, hogy írjak Neked egy remélem aranyos és tanúlságos kis történetet.

Az egész 2006 nyarán kezdődött. Volt a szüleimnek volt egy négyütemű Wartburgja, ami bár járt még, de leginkább csak a szerelőhöz. Sikerült végül meggyőznöm őket, hogy kellene nekik egy jobb autó. Mivel ők vidéken vannak, én meg Pesten, megkért az apám, hogy nézzek meg egy meghirdetett járművet.

Egy alkalommal a XVI. kerületbe kellett mennem megnézni egyet, igazából már nem is tudom, hogy milyen autó volt. De ugye a lényeg nem is ez, hanem hogy visszafelé is odasétáltam a gyors 130-as megállójába. A buszra vártam, amikor egy helyes lány megjelent a buszmegállóban, szemeztünk, lehajolt, majd a cipőjén igazított valamit. Annyira zavarba jöttem, hogy sajnos nem mentem oda hozzá. Visszagondolva ezt ma már nagyon sajnálom.

Azóta regisztráltam erre az oldalra és rákerestem a fent említett járatokra. Az egyik utas fényképénél azt hittem megtaláltam az akkori nagy Ő-t, ám kiderült, hogy mégsem. Kár, hogy 3 éve nem volt még ez a honlap.

Az egészbe ha belegondolok kihagytam az életben egy lehetőséget! Ne szalasszátok el a lehetőséget! Menjetek oda a számotokra szimpatikus lányhoz/fiúhoz! Ha nem mentek, írjátok ki a Veledutaztam üzenőfalára és minél több helyre, hogy lehetőségetek legyen megtalálni a kedveseteket!

Én a saját történetem és a saját tapasztalataim alapján kb. ennyit tudok mondani a Veledutaztamról és annyit, hogy nagyon tetszik ez a lap, és akikkel már személyesen is találkoztam, az egy nagyon jó társaság, mindenki aranyos, kedves, ugyanakkor az egymás osztása megy, és a humor is van! Ott voltam Szegeden azon a kiránduláson, amit Síntörőskót szervezett, ott voltam azon a Találkozón, amit Kalauz szervezett a Margitszigetre!

Van akikkel azóta is interneten, mobilon tartjuk a kapcsolatot. És mindkét helyen nagyon jól éreztem magamat, jókat nevettünk, szóval nagyon jól szórakoztunk!

Sajnos viszont az üzenőfalon nincs olyan lehetőség hogy 3 éve vagy hogy évekkel ezelőtt :)

Krapi

Kalauz blogja > Vissza a főoldalra >
Krapi: Leányzó! Ugyan személyesen Veled megbeszéltem, hogy azóta voltak párkapcsolataim, csak mára már sajnálom a dolgot, persze az, hogy Vele jobban vagy rosszabbul alakultak volna a dolgok, mint akik a párjaim lettek azóta, azokkal az már örök rejtély marad nagy valószínűséggel! Igen, és ezt próbáltam mondani próbáljátok a lehetőségeket kihasználni, bár ez tudom nem mindig megy! És látjátok más is járt így mint én! De azt is hozzátenném, hogy biztosan úgy alakulni a dolgoknak, ahogy alakulnak,alakultak, még akkor is ha ez hol örömet, hol bánatot jelent az embernek!
Leányzó! Igen, buszon, buszmegállóban, általam látogatott társaságokban, utcán, mindenhol. Na, ez is igaz, lehet, h csak megszólalásig lett volna szép, de szó szerint, de lehet, h nem, de ezt sem fogom már soha megtudni, ez szinte biztos. Bár ugye soha ne mondd, hogy soha! De azért van, amiről tudja az ember, hogy minimális az esélye vagy szinte egyenlő a nullával! De továbbra is azt tudom mondani, hogy a sors így akarta, és akkor ez így van jól!

2009. 06. 01. 19:50
kzoli70: Igy én is jártam már Békéscsabán, és azóta se találkoztam a kis hölggyel. Kár, ki tudja hogyan folytatódna a dolog. :) 2009. 06. 01. 18:20
ildiko72: Sajnos idönként elszalasszuk a lehetöséget, és késöbb meg lehet hogy soha nem találkozunk már az illetövel. :J 2009. 05. 29. 18:51
JZsuzsi: Lehet, hogy nem erre a lányra vár, de valami biztos, hogy megfogta benne, ha még 3 év után is emlékszik rá.... 2009. 05. 29. 15:36
leányzó *: három éve arra az egy lányra vársz?? :) biztos a Sors akarta, h ne találjatok egymásra, pölö lehet, h nem is tetszett volna ha megszólal... :D De épp erre (IS :D) jó ez az oldal, azóta már biztosan állt sok más helyes lány is a 130as busz megállójában... vagy másikban :) 2009. 05. 29. 15:26
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2012. 02. 05. 11:02:26 Több helyen is szükség volt a katasztrófavédelem erőire: A szombatra országossá vált havazás miatt vasárnap regg...
2012. 02. 03. 22:09:27 A katasztrófavédelem közleménye: A meteorológiai előrejelzések szerint szombat estig Somogy, Baranya, Tolna, Bác...
2012. 02. 01. 19:54:13 A fővárosi, megyei védelmi bizottságok elnökeinek felkészítése: Katasztrófavédelmi felkészítést tartottak februá...
2012. 02. 01. 16:01:30 A katasztrófavédelem szükség esetén riasztást ad ki: A következő napok hideg időjárására, a prognosztizált erős ...
2012. 02. 01. 11:22:32 Traffipax települési terv - Baranya:
2012. 02. 01. 10:12:20 TRAFFIPAXINFO - február -(Csongrád megye):
2012. 02. 01. 10:05:28 Integráció valamennyi szinten: A főfelügyelői munkával szemben támasztott elvárások, az ezek teljesítése érdekéb...
2012. 01. 31. 19:34:31 2012-ben célkeresztben a megvalósítás: A Tűzvédelmi Tanácsadó Testület január 31-én tartotta soros ülését, amely...
2012. 01. 31. 8:44:39 Traffipax info Jász-Nagykun-Szolnok MRFK (február):
2012. 01. 30. 11:49:02 Traffipaxinfo 2012. február (BRFK):
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.