Veledutaztam!
Hurrá, már 11029 utas!
2012. május 18.

Chat

  • Az üzenetek töltődnek...
Blog bejegyzés
szerző: Com
Ki a hülye?! 2010 március 13.

Blahától utaztam a 4-es villamossal a végállomásig ma dél körül.

Egy 50-es nő ordibált rajta a hátsó résznél férfihangon.
Amíg nem láttam addig végig azt hittem, hogy pasi.
Aki elment mellette vagy épp beszélt valakivel a látókörében mindenkinek „beszólt”.
Sokan hülyének nézték. És megmosolyogták.
Amikor már a leszálláshoz készülődött egy fiatal gyereknek elég kínos pillanatokat szerzett azzal, hogy rá és mellette ordított.
De egy kb. ökorabeli nő, amikor elkezdte szidni a rendszert és helyeselt egy kicsit neki, ezen úgy meglepődhetett, hogy utána nem is kiabált többet.
Hanem majdnem beszélgettek. Persze egy feldúlt emberrel nem nagyon van közös témája annak, aki épp az új pénzköltő plázába megy /mint utóbb kiderült/ a lányával a válság közepén.
Amit ők idéztek elő, akik kinevették a kiabáló nőt.
A csattanó az volt, amikor leszállt az utolsó előtti megállónál /aki ismerős arra tudja nem egy nyocker/ és mindenki ellazultan nézte.
Kivette a belső zsebéből az Arany Marlborot/ azt mondják az egy drága cigi/ megint lefagyott a közönség arcáról a mosoly.

A tanulság talán az: nem mindenki hülye attól, hogy 20an azt hiszitek róla.

Com blogja > Vissza a főoldalra >
Com: Köszi, hogy megosztottad velünk ezt a pár sort.
Ez is egy vélemény.
2010. 04. 05. 23:01
Nagymosoly: Kínos érzés érdeklődve végigolvasni valakinek a blogbejegyzését és utána megkapni, hogy "nem mindenki hülye attól, hogy 20an hisziTEK róla".
Ha adhatok egy tanácsot, vagy magad nevében beszélj (hiszem), vagy együttes összetartó többes számban (mi hisszük), amiben egy kalap alá veszed magad az olvasóiddal, vagy ha téged semmilyen értelemben nem érint a felvetett téma, akkor általánosságban (hiszik az emberek/hitték az utasok).
Egyetértek a végső konklúzióval,bár a sztori annyira nem jött át, de nem attól lesz nem-hülye valaki, hogy Budán száll le a villamosról és Marlborot szív ordítozás és beszólogatás után.
2010. 03. 16. 10:45
Nem találsz egy járatot? Küldd el nekünk!
Közlekedési hírek
2012. 05. 17. 17:15:30 Szakmai előadások Pécelen: A Hunor és a Huszár mentőcsapat Pécelen tartott képzésének harmadik napja szakmai elő...
2012. 05. 17. 10:16:29 Traffipax információk 2012. május 21-27. között Somogyban:
2012. 05. 17. 10:00:35 Folytatódott a Hunor és Huszár vezetőinek kiképzése: Négynapos, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban tartott...
2012. 05. 16. 15:57:29 Sebességellenőrzések Pest megyében - 2012. június:
2012. 05. 16. 14:54:02 Szerb partnerével találkozott a főigazgató: A szerb katasztrófavédelem első emberével találkozott május 16-án a ...
2012. 05. 16. 14:54:02 Megújított együttműködés: Együttműködési megállapodást kötött május 15-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főiga...
2012. 05. 16. 11:16:14 Stresszhelyzetek kezelésére készítik fel a gépkocsivezetőket: Az egységes gépjármű-vezetéstechnikai képzés első ...
2012. 05. 15. 16:36:13 Felkészítésen a mentőszervezetek vezetői: A Hunor és a Huszár Mentőszervezet vezetői állománya, vagyis a kiképző...
2012. 05. 15. 16:05:15 Vezetőváltás a BM Herosnál: Új vezérigazgató irányítja a BM Heros Zrt-t, miután a közel harminc éve a vállalat é...
2012. 05. 15. 13:20:23 Közgyűlés és szakmai nap Tiszaújvárosban: Szakmai nappal egybekötött éves közgyűlését tartja május 15-én és 16-á...
© 2009 Veledutaztam.hu Minden jog fenntartva.