Újabb folytatásos teleregény blog tőlem. Az előző rész tartalmából: http://www.veledutaztam.hu/Blog/Chubby/L-vetemult. A folytatásban tehát az ígért élménybeszámoló és szerény képrengeteg.

Csütörtök reggel keltem, egész nap mentem a városban össze-vissza. Este úgy fél 11 körül hazaértem, de pihenni nem volt sok idő, dolgozni kellett a zökkenőmentes túra érdekében. Összeírtam egy kis listát, hogy mit vigyek magammal, mert valamit mindig itthon szoktam hagyni. Talán ha egy egész napos biciklitúrára indultok, hasznos lehet: bicikli, fejkendő, bukósisak, kesztyű első lámpa (2 db), hátsó lámpa, láthatósági mellény, fényvisszaverő reflexcsíkok, GPS, fényképezőgép, pénz, flaska, lakat, napvédő krém, napszemcsi, hűsítő gél, szúnyogriasztó krém, fürdőnaci, törülköző, meg egy táska, amibe mindezek beleférnek.

A vonaton jutott eszembe, hogy a második számú lámpám felszereléséhez még kell egy gumialátét, hogy megmaradjon a kormányon, na azt a kis vackot hagytam otthon, így csak egy 3 ledes lámpa állt rendelkezésemre. A biciklikesztyűmet sem találtam meg, az is maradt itthon. Innivalónak két 0,75 l-es üvegben vittem magammal vizet, ami pont belefért egy mini hűtőtáskába, amivel anyu megdobott. Nagyon jó ötlet volt tőle, a jégakkuk egészen délután 4-ig kellemesen hidegen tartották az itókámat. A vonatot, amin állítólag Csöpp Csaj is látott, negyed órával az indulás előtt fedeztem fel, így még kényelmesen belefért indulás előtt egy gyros az éjjel-nappali török büfénél. 3:36-kor pontban indulás, Tárnokig két sráccal beszélgettem, akik Pécelről jöttek valami buliból, és tőlem kértek párkapcsolati tanácsokat egy balul sikerült családi bemutatkozás után... Miután leszálltak, békésen szundikáltam egészen Siófokig, ahol leszállva megcsináltam az első képeket a biciklimről, ami nagyon jól nézett ki a balatoni dizájnnal, és magamról, mikor még nagyjából fitt és kipihent voltam (az a pár óra bóbiskolás nem nevezhető nagy pihenésnek, de mindenképpen kellett, ha már több, mint 20 órája kezdtem a napot).Gyorsan fel is pattantam Neogenezis Divusra (ő a másfél éves országútim), és nekiestem az első ládának, ami annyira nem volt bejövős, mert túl volt bonyolítva egy kicsit, és pontatlanok voltak a koordinátái. Sűrűn kellett olvasnom a leírást, hogy pontosan mit is keresek a környéken. A második ládához vezető úton páran ledudáltak az útról már kora reggel, én pedig komolyan aggódtam a pocsék útminőség miatt, mert Siófokon nagyon nagy ütéseket kaptak a kerekek. A második dobozt egy templom kertjében kellett volna keresgélnem, de a korai időpont miatt az még zárva volt. Volt viszont egy pótrejtés, amit megkerestem, de nagyon óvatosnak kellett lennem, hiszen külső szemlélőnek nem tűnhet fel, hogy mit csinálok, a reggeli mise miatt viszont már nagy csapatokban gyűltek a mámik. Ezt letudva a Sió menti kerékpárúton indultam Balatonszabadira, ahol a harmadik láda várt rám. Szerencsére ezzel az eggyel nem volt probléma. Eddig tartott a kellemes idő, éjjel ugyanis itt még esett az eső, volt néhány kis pocsolya, enyhén felhős volt az ég, és fújdogált egy kis szellő is. Ahogy visszaértem Siófokra, hogy na, most indul a nagy kör, mindez elmúlt, jött a dögmeleg, szélcsend, és tűző nap. Zamárdinál tankoltam újra először, addigra elfogyott az első másfél liter vizem, és itt az újratározás mellett szintén beszürcsöltem vagy egy fél litert. Itt jött egy kis dombocska, ugyanis a 450. geoládamegtalálásomhoz a Szamárkőhöz kellett felkapaszkodni. Teljesítménynek nagy volt, maga a láda viszont igénytelen volt és kiábrándító, kb. én szégyellem, hogy ez volt a jubileumi négyszázötvenedik. Itt is volt kút, nem haboztam sokat, újabb újratöltés, és fejkendőmosás hideg vízzel, hogy az párologjon, ne az agyvizem. 3,5 liternél jártam tehát. Szárszóig folytattam utam megállás nélkül, ahol volt osztályfőnökömbe, jelenlegi osztályának egy részhalmazába és volt osztálytársamba, Bénibe botlottam. A találkozást egy tízóraival ünnepeltük meg, 900 HUF-ból péksütit vettem, minek java része helyben el is fogyott. Pihenés közben egy biciklis lány megcsodálta a biciklimet, tetszettek neki a küllőprizmák (lásd később), aztán kifejtette, hogy ő montizik, versenyző, látszik is rajta, mert össze-vissza töri-zúzza magát (és mutogatta a vállát, térdét). Osztályfőnököm csak annyit tett hozzá, hogy az ő lánya is képes csúnyán összetörni magát, mégsem versenyzik. Aztán a leányzó egy másik biciklin egy Merida-kulacsot vett észre, a tulaját meg is kérdezte, hogy hol vette, és hogy ő is versenyző-e :D Ennyire versenyzőnek kell lenni ahhoz, hogy egy márkás kulacsod legyen? Előre is elnézést, hölgyeim, de a kívül szőke, belül sötét társaitokon képes vagyok elcsodálkozni, hogy egyáltalán életben maradnak.

Balatonlellén tekerés közben elintéztem egy telefont egy évfolyamtársammal, elénekeltük a Vegyész-indulót telefonon keresztül (ha Balatonlellén járok biciklivel a Balaton-kör során, mindig kötelességemnek érzem ezt megtenni), majd Balatonbogláron pihentem meg a nagy melegben, egy padra leülve még el is szundítottam egy kicsit. Jó fél óra bóbiskolás és önbíztatás után sikerült lelket öntenem magamba, és folytatni az utat. Így tepertem egészen Balatonfenyvesig, ahol újra kutat találtam. Addigra szépen elfogyott a szamárkövi másfél literem, és már súlyosan szomjaztam is, így pihenésképpen lecsúszott a hatodik liter víz is a torkomon, és eltettem újabb másfelet. Kút alatt fejmosás és felfrissülés is volt ismét, a kánikulában 10 másodperc alatt felmelegedett a hideg vízzel átmosott fejkendőm... Balatonkeresztúr volt a következő cél, egy ismerős geoládáját kutattam ott. Nem volt rossz, csak ne egy fenyőfába rejtette volna, ami szép, szép, csak szúr. Egy másik fa alatt pihentem meg az árnyékben, újabb fél óra szundit beillesztve, majd folytattam az utat az aznapi hatodik láda irányába. Közben telefonon érdeklődtem, nem akar-e esni az eső, mit mondanak az Időképesek, és mi van a radaron. Narancs riasztás volt, eső nem. Utálok esőben tekerni, de ott már imádkoztam egy kis frissítő zuhéért. Így érkeztem egy dombtetőre a hatodik geoládához, ami elég különös volt abban a tekintetben, hogy a láda túlélte az objektumot, amit meg akart mutatni. Konkrétan egy 3 éve elbontott kilátóál volt a láda, csak a kilátó nem volt már ott ugye. Így viszont ez csak egy pocsék láda a semmi közepén. Nem semmi, mi? Ez végképp elvette a kedvem attól, hogy a maradék öt kiszemelt geoládát megkeressem, pedig az óriási szó, ha én nem akarok geoládázni valahol (lásd előzmény blog, mottóm).

Keszthelyen álltam meg újra, volt még nálam egy kis kalács, amit Szárszón vettem. Ahogy tovább indultam, a Szárszón látott Béni barátom keszthelyi nagymamájába botlottam bele, aki viszont kötelességének érezte, hogy engem megvendégeljen, hiszen sokat jártam nála korábban, és nem mehetek úgy tovább, hogy ne etessen meg egy kis csokival és itasson meg narancslével. A 7,5 l víz után jól esett a fél liter narancslé, illetve hogy újra hideg csap alá dughattam a fejem, és hideg vízzel tölthettem fel az üvegeimet. Keszthelyről délután 5-kor indulhattam tovább, és a táv nagyobbik és dimbes-dombosabb része még előttem volt, esélyem sem maradt a kitűzött este 9-es szintidőig befejezni a távot. Újult erővel vágtam neki a maradéknak, egy három fős csapat mögött vonatoztam, majd mikor megtudtam, hogy ők csak Révfülöpig mennek, megelőztem őket és még sietősebbre vettem a figurát. Ennek eredményeképp a kezdeti képpel ellentétben már nem tűntem olyan frissnek és fittnek. Keszthely után Badacsonynál, Balatonakalinál és Balatonfürednél töltöttem és hűsítettem újra - immár 15 liter folyadéknál jártam. Balatonfüreden nagyon szívesen álltam meg újratölteni, hiszen a füredi savanyú víz a kellemes hőmérsékletével és természetes szénsavtartalmával kiemelkedően frissítő hatású. Itt ment le a nap, normalizálódott a hőmérséklet, és az aznapi 200,0. km is itt ért este 9-kor. A hőmérséklet normalizálódásával egy időben viszont én is új erőre tettem szert, és indult a nightride. Ebben a kategóriában sem kell félteni, csudajó dolog éjszaka tekerni, bár még a bicikliúton is megnehezítette a dolgom az a néhány kivilágítatlan bátor bringás, akik előttem cikáztak. Ejnye. A legizgalmasabb a Balatonfűzfő - Balatonvilágos szakasz volt, ahol a kerékpárút jórészt az úttól nem messze, egy ligetes részen visz keresztül, viszont a fáktól sem oldalról, sem felülről nem szűrődik be semmi fény, pláne nem éjszaka. Így aztán tiszta alagút-effektus volt, egyedül az út szélét figyeltem, hogy az hol fogy el, és így mikor kell kanyarodni, egyébként meg csak repesztettem, és a 3 első led mellett 5-10 métert láttam előre :D Nagyon vad volt. Balatonvilágoson aztán újra találtam csapot, ahol ihattam, és innen már csak be kellett gurulni Siófokra. Gondoltam, hogy még egy gyors éjszakai pancsi belefér, de végül nem volt hozzá kedvem. Vegyes érzéseim voltak. Tisztában voltam vele, hogy életem eddigi legnagyobb sportteljesítményét tettem le az asztalra, örültem is, hogy sikerült teljesíteni egy célomat, amit korábban kitűztem magam elé, de nem éreztem magam boldognak. Gratulál majd a család, gratulálnak a barátok, csak a Nagy Ő, akivel a legnagyobb örömeidet megosztanád, pont ő nem fog gratulálni életed egyik legnagyobb pillanatában, mert nincs.  Felszálltam a vonatra, aludtam a Déliig, ahol a kalauz ébresztett fel, ettem egy újabb gyrost, és hazatekertem. 271,7 km, közel 20 liter folyadék, 19 kép, és 1 szó egy SMS-ben 3 embernek, akiknek megígértem, hogy írok, ha sikerült: Megcsináltam.