Rég írtam, már idejét láttam, hogy újra megtegyem. Szuper ez az új funkció, hogy megadhatom, mikortól látszódjon ez a bejegyzés, így mikor ezt olvasni kezditek, én már rég úton leszek.
Vannak céljaim, vannak kicsik, vannak nagyok, vannak könnyen megvalósíthatóak, vannak teljesítményorientáltak, de egyik sem elérhetetlen, csak egy kis akaraterő kell hozzá, hogy akkor most ha törik, ha szakad, én megcsinálom. Na ez hozzám, mint a Bak jegy mondhatni tipikus szülöttéhez elég közel áll :)
Kedden kitaláltam: ideje lenne körbetekerni a Balatont. Szerdán ráértem volna, de nagyon nem álltam a tervezgetéssel sehogy, így péntekre toltam. Az első vonat Siófokra 3:36-kor indul a Déliből, azzal megyek, hogy minél korábban kezdhessek. Egy Balaton-kör eredetileg ~210 km, de megszállott geoládászként (lásd mottóm: Bármerre visz utam, mindig van a környéken egy geoláda, amit mindenképp megkeresek.) a táv mellé még 11 geoládát is kinéztem magamnak. Velük már 230 km-re nyúlt a táv :) Az utolsó vonat 21:45-kor indul Siófokról, tehát van 15 órám teljesíteni a kört. Eredetileg. Szerencsére hétvégén éjszakai vonatok is járnak, így bőven elég lesz csak az 1:00-kor induló szerelvénnyel hazadöcögni. Ettől függetlenül persze szeretném a lehető legrövidebb idő alatt megkerülni azt a langymeleg pocsolyát. Az útvonal imígyen fog kinézni a tervek szerint: http://www.gmap-pedometer.com/?r=3882377 Ahol értelmetlen cikkcakkok vannak, ott vannak a ládák is :D
Mikor megérkezek Siófokra, a Szabadi-Sóstó mellett lévő szabadstrandon tervezek egy kis éjszakai fürcsit, hogy ha már egyszer lemegyek a Balatonra egy évben egyszer, legalább megmártózzak benne. A befutót este 9-re saccolom, ha valakinek van kedve Siófokon hulla fáradtan és kimerülten látni, jelentkezzen jöjjön bátran, bár ha szeretné megérdeklődni, hogy aktuálisan mikor és hol járok, telefonon utolér (plusz3hat hét0 ötnyolcvan 8889). Ebben az esetben nem szabad meglepődni azon, ha beleüvöltök a telefonba, mert éppen tekerek, és nem azt nézem, hogy jé, ki az, aki engem hív (így az sem árt, ha ilyenkor bemutatkozol :P :D), de szívesen bájcsevegek :))
Ha elolvastátok, szabad kommentelni, illetve gondolni rám ebben a dög melegben, hogy ne taknyoljak el (a Balaton körül a nagy tömegben néha sikerül), és túléljem az utat :D Ha sikerült, élménybeszámoló is következik :)