Élek-halok a statisztikákért. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy amióta biciklim van, és "vezethetek", megrögzötten számolom a megtett kilométereket, és nyilván is tartom őket. Bár sokan nem hiszik el, csak 13-14 évesen tanultam meg két keréken biciklizni (és igen, azóta lettem befutott Critical Mass szervező, és a Magyar Kerékpárosklub aktivistája). 14 évesen kaptam meg az első biciklimet, valamikor nyár végén, ősz elején. Már akkor is számolgattam, de nem rögzítettem az adatokat. Arra azért emlékszem, hogy az 50. kilométeremnél pereceltem egy hatalmasat, és nem maradt bőr a tenyeremen. Azóta nem vagyok hajlandó kesztyű nélkül elindulni. Aztán jött 2005, és kezdésképp 1740 km-t tettem meg jámbor kétkerekűmmel. Az év végén elhatároztam, hogy minden évben többet fogok tekerni, mint az előzőben. 2006-ban ennek okán 2500 km-ig jutottam. Emlékszem, dec. 31-én hajnalban még csak 2494,6 km szerepelt a táblázatban, ezért éjjel háromkor lementem a parkolóba, és addig köröztem a 200 méteres parkolóban oda-vissza, míg meg nem lett a 2500,0 km kereken. 2007-ben az adataim elvesztek, de nem is voltam nagyon aktív, zűrös év volt az számomra, és már vártam 2008-at. Sok gondom adódott a tavalyi évben is, de 100 km-t csak rátettem az előző teljes szezonra, és egy országúti bringával is bővült a flotta. És most 2009-ben, mikor másfél hónap hátravan az évből, takarékoskodnom kell. Erre az évre a 4000,0 km-t céloztam meg, és már csak 18,1 km van hátra. A belvárosba már nem is tekerhetek be, mert az is messzebb van 18 km-nél. Szóval csak itt a környéken tehetek meg pár kört, és okosan be kell osztanom a keretet. Olyan, mint valami drog. De 4000-nél mindenképp meg akarok állni, hogy legyen reális esélyem jövőre túlteljesíteni mindezt. Idén teljesítettem mindazt, amit kitűztem magam elé: egy nap alatt körbetekertem a Balatont (sőt, 6 nap alatt majdnem 800 km-t kerekeztem a környéken), és a Kékest is megmásztam, már hóban. Kénytelen vagyok tehát a jövőre gondolni, és megszületett a Nagy Tavaszi Terv (tudom, kicsit olyan komcsisnak hangzik). Szedtem egy kis ötletet Vakond táblácskájából, meg a BKV új utastájékoztató tábláiról, és megszületett a 219E-projekt. 
Az öt nap programja:
1. nap: tekerés
2. nap: alvás
3. nap: geocaching
4. nap: tekerés
5. nap: alvás
Hogy miért ilyen kiemelt az alvás, és miért szánok mindenre egy napot? A távolság miatt, és mert valószínűleg el fogok fáradni egy nap tekerés után. A 219E-jelzésből egyébként a 219 a távolságot jelenti kilométerben, az E pedig, hogy szokásomhoz híven a létező legnagyobb tempóval fogom végignyomni a távot. A dizájnos táblácskából küllőkártya is készül, mert az menő, illetve nem kizárt, hogy nagyobb formátumban a közlekedők elé tárom az út során. Jahm, és végül az útvonal: http://www.gmap-pedometer.com/?r=3318098
Már várom :)