Szóval hát ismét lesz lehetőség velem, illetve kis csapatommal (tényleg csak páran jönnek, elnézve az eddigi jelentkezőket) utazni szombat reggel. 7:20-kor indul egy Volánbusz Esztergomba az Árpád hídról, csapunk egy kis esztergomi belvárosi sétát, aztán egy kis hegymászogatás és erdei séta során a Búbánatvölgyben fogunk letargikus állapotban kikötni. Van részletes leírás, akit érdekel, itt érheti el: http://sites.google.com/site/bmeretura/esemenyek/2009-2010-2-tavaszi-felev-esemenyei/20100213
Ott is írom ugyan, de ugyancsak szombaton van Pilisszentkereszten Fánkfesztivál, sok-sok érdekes és jópofa programmal (én már olyan szívesen résztvennék azon az anyósetető versenyen, hogy az csak na! :D), de annak csak a végére fogok felérni Esztergomból :( Szóval aki aktív mozgás helyett inkább a pocakját tömné finom, helyi fánkokkal, az odamenjék, aki meg bakancsot húzna, taposná a havat, eltátaná a száját pár helyen, esetleg szüksége van egy kis adrenalinra (pl. Hideglelős-kereszt), az meg velem jöjjön vad hajnalban :D Jelentkezni nem árt, sőt, már-már szinte kötelező, az adott linken elérhető a jelentkezéshez szükséges link is. Szabad jönni :)
Akinek ez egy kicsit kései lenne, mint üzenet, egy héttel később a Vértesbe megyünk, még egy héttel később pedig Visegrádról Szentendrére a Spartacus-ösvényen keresztül, ami szintén nagy kihívásokat és szuper környezetet ígér, de ezekről a jövő héten részletesebben írok, mikor már én is megalkotom a részleteket :D Gyertekgyertek.